Pénzügyi elemzők már régóta kongatják a vészharangot: a magyar nyugdíjrendszer ingatag lábakon áll, és elkerülhetetlenül reformokra szorul. Ennek fő oka az öregedő társadalomban keresendő.
Persze ez a trend nemcsak hazánkat, hanem az egész kontinensünket érinti. A hosszú távú demográfiai előrejelzések azt mutatják, hogy Európa az elkövetkező évtizedekben egyre inkább „megőszül”. Hogy ez mit jelent?
Az előrejelzések alapján az Európai Unió teljes népessége hosszú távon nemcsak csökken; a következő évtizedekben a korszerkezete is jelentősen megváltozik. Az Eurostat szerint a teljes népesség 2019 (447 millió) és 2070 (424 millió) között 5 százalékkal fog csökkenni. Ugyanakkor a munkaképes korú népesség (20–64 évesek) a termékenység, a várható élettartam és a migrációs áramlások dinamikája miatt még jelentősebben, a 2019-es 265 millióról 2070-re 217 millióra csökken majd. 2070-re minden 65 éves vagy annál idősebb személyre mindössze két munkaképes korú személy jut, szemben a jelenlegi hárommal.
Ha a hazai adatokat nézzük, a KSH Népességtudományi Kutatóintézetének jelentései alapján jelenleg minden hatodik magyar állampolgár nyugdíjaskorú, azaz a lakosság több mint 18 százaléka idősebb 65 évesnél. 2030-ra ez az arányszám már 24 százalék lesz, és a tendencia folytatódik: 2040-ben 28 százalékra módosul, 2060-ra pedig elérheti a 33%-ot.
Mivel a nyugdíjak folyósítását az aktív dolgozók befizetett járulékaiból fedezik (ez az úgynevezett felosztó-kirovó rendszer, amiről később még bőven szó esik majd), nyilvánvaló, hogy kevesebb munkaképes korú ember járuléka nem elegendő jóval több idős ember nyugdíjának kifizetésére.
Ezzel együtt az is nyilvánvaló, hogy nem ülhetünk ölbe tett kézzel, kormányzati reformokra várva. Amíg van rá lehetőségünk, vagyis aktív munkaképes korunkban kell megalapoznunk a későbbi éveink anyagi helyzetét.
Különösen fontos ezt látni, hiszen a magyar nyugdíjak a jelenlegi, viszonylag ideális gazdasági-társadalmi helyzetben is elmaradnak az európai átlagtól.
Vajon mi lehet ennek az oka? Hogyan kezelik Európa más országaiban az öregedő társadalommal együtt járó gazdasági nehézségeket? Egyáltalán, hogyan gondoskodnak Európában az idősebb generációról?
Van értelme az összehasonlításnak, mikor mind társadalmi berendezkedésben, mind gazdaságilag olyan sok különbség van a kontinens országai között?
Cikkünkben néhány kiragadott példán keresztül vizsgáljuk meg, hogy máshol miként gondoskodnak az idősekről, és ők ezáltal milyen életszínvonalon élhetnek.
A felosztó-kirovó jellegű nyugdíjrendszerek sajátosságai
Az európai állami nyugdíjrendszerek kialakulásának kezdede a 19. század végére tehető. Ekkor alkották meg Németországban, majd pedig Dániában azokat a fontos nyugdíjtörvényeket, amelyek elsősorban a munkások öregségi és rokkantsági nyugellátásának biztosítását célozták.
Ebben az időszakban az állami nyugdíjrendszerek biztosítási alapon szerveződtek: a beszedett járulékok tőkésítésével teremtették meg a nyugdíjfizetéshez szükséges fedezeti alapot. Ám a második világháború után a felhalmozott tőke nagy része elveszett – az ingatlanok elpusztultak, az értékpapírok elértéktelenedtek, a készpénz semmit sem ért a inflációnak köszönhetően. Így aztán kvázi kényszerhelyzet szülte, hogy az állami rendszerek kénytelenek voltak a beérkező befizetéseket azonnal felosztani és nyugdíjellátásként kifizetni. Ezzel megszületett az a felosztó-kirovó rendszer, ami szinte mindehol felváltotta a tőkefedezeti elvet, és ami ma is uralkodó típus – ahogy azt látni fogjuk, államonként változó konstrukciókban.
A felosztó-kirovó szisztéma azt jelenti, hogy a nyugdíjasok számára folyósított nyugdíjat az aktív munkaképes korúak befizetéseiből fedezik. A befizetett járulékok bekerülnek tehát egy „nagy kalapba”, és aztán ezt az összeget osztják fel különféle számítási módszerek alapján a nyugdíjasok között.
A háborút követő gazdasági fellendülésnek és a baby boom generáció (az 1946–1964 között születettek) munkaképes korba kerülésének köszönhetően ez a rendszer egészen a kilencvenes évekig remekül működött, tulajdonképpen a demográfiai változások miatti gazdasági fellendülés aranykorának időszaka volt ez.
Ám ahogy elkezdett hosszabbodni az átlagéletkor és ezzel együtt kritikus lett a munkanélküliség problémája is, a rendszer szinte mindenhol megingott. Ez teljesen természetes folyamat, ami éppen a felosztó-kirovó rendszer sajátosságaiból adódik: ha kevesebben dolgoznak, akkor kevesebb járulék érkezik az államkasszába, így alacsonyabb lesz az összeg, amit egyre több ember számára kell egyre hosszabb időn keresztül szétosztani és folyósítani.
Ez a tendencia egyértelműen az európai kontinens problémája – Ázsiában vagy Dél-Amerikában korunkban lép a munkaerőpiacra több tízmillió magasan képzett fiatal –, ezért kontinensünk a globális növekedési versenyben is erős hátrányra számíthat. Vajon hogyan igyekeznek ezt a problémát kezelni az egyes tagállamok?
Ugyanakkor azt sem szabad elfelejteni, hogy a felosztó-kirovó rendszernek előnyei is vannak. Például az, hogy a nagyon alacsony jövedelműek számára is biztosíthat valamiféle alapszintű nyugdíjat – ezzel csökkentve a társadalmi különbségeket. Ugyanígy ez a rendszer adhat lehetőséget arra is, hogy a nemek közötti egyenlőtlenségek megszűnjenek: látni fogjuk, hogy vannak olyan európai országok, ahol élnek is ezzel a lehetőséggel.
A felosztó-kirovó alapelven túl a rendszer további alappilléreiben – tehát az állam, a munkáltatók és az egyének felelősségvállalásának megoszlásában, a különféle tőkefedezeti biztosítási rendszerek bevonásában, vagyis tulajdonképpen a tényleges nyugdíjrendszer alapjaiban – óriási különbségek vannak a kontinens országai között.
A hazai helyzet
Hazánkban a nyugdíjakat finanszírozó állami bevétel főként két forrásból érkezik: a munkáltató által megfizetett szociális hozzájárulásból, ami a bruttó bér 13%-a, valamint a munkavállaló bruttó jövedelméből levont 18,5% társadalombiztosítási járulékából (ami tartalmazza a korábban konkrétan, 10%-ban meghatározott nyugdíjjárulékot is).
A felosztó-kirovó nyugdíjrendszer egészen pontosan azt jelenti, hogy mindig az aktív dolgozók járulékaiból fizetik a nyugdíjas korú lakosság nyugdíját. Az egyre hosszabb átlagéletkor és az egyre kevesebb munkavállaló miatt azonban ez a rendszer 15-20 év múlva sajnos már nem lesz fenntartható.
A befolyt összeg kerül szétosztásra a nyugdíjaskorúak között, az úgynevezett nyugdíjképlet számításai alapján. Tehát fontos tudatosítani, hogy hazánkban senki sem önmaga számára takarékoskodik, amikor járulékot fizet.
Az egyéni nyugdíjak összegét törvényben foglalt nyugdíjképlet alapján határozzák meg. A nyugdíjak kifizetése tehát független attól, hogy az adott évben mennyi járulékbevétel folyt be a központi kasszába: ha a szükségesnél kevesebb, akkor a különbözetet az állam kénytelen mellétenni. Hazai gazdasági elemzők szerint erre egészen a 2030-as évek közepéig nem lesz szükség, addig lesz biztosan fenntartható a jelenlegi rendszer.
Ugyanakkor látni kell azt is, hogy regnáló nyugdíjrendszerünk sok társadalmi réteg problémáját nem oldja meg. Nagyon alacsony nyugdíjra számíthatnak a minimálbéresek – ők mintegy 850 ezren vannak –, és még náluk is sokkal alacsonyabbra a katás vállalkozók (2021. decemberében ez 586 ezer főt jelentett).
15–20 év elteltével azonban a jelenlegi rendszer már nem lesz fenntartható, és ez mindenkit érinteni fog, aki ekkor lesz nyugdíjaskorú. Éppen ezért az állam hazánkban az öngondoskodás ösztönzésével akar segíteni, azaz már most támogatja a lakosság egyéni megtakarításait azzal, hogy minden évben példátlanul magas adókedvezményt ír jóvá a nyugdíjcélú egyéni megtakarítási számlákon.
Fontos tudnunk, hogy a nyugdíjcélú öngondoskodási formák mindegyikére jellemző, hogy a saját, privát számlánkon gyűjtjük a pénzt, amit a már adózott jövedelmünkből, magánvagyonunkból teszünk félre. Tehát az állam semmiféle formában nem férhet hozzá, nem fogja tőlünk „elvenni”.
A mostani privát nyugdíj-megtakarítási konstrukciók védettek, és kimondottan magas támogatást kínál hozzá az állam adó-visszaigénylési lehetőség formájában: az ide befizetett éves összeg 20 százalékát jóváírja a megtakarítási számlán, ami igencsak jelentősen megnöveli a nyugdíjas évekre félretett összeget.
A fenti adókedvezményen túl azonban egyelőre nem látunk további lépéseket az állam részéről a nyugdíjkatasztrófa elkerülése érdekében. Éppen ezért nézzünk kicsit körül Európa néhány országában: ott mi a helyzet most?
Tapasztalt szakértőink minden kérdésére választ adnak maximum 1 munkanapon belül!
Nyugdíjak Európában
Európa számára régóta világos: a társadalom egyre nagyobb mértékű öregedése miatt az állami nyugdíjrendszereket folyamatosan módosítani, szigorítani kell. Ugyanakkor pedig – ahogyan majd látni fogjuk – elkerülhetetlenül szükséges a magánnyugdíjrendszerek szélesebb körű kiterjesztése is.
Az Unió minden évre elkészíti a nyugdíj-megfelelőségi jelentését, amelyben azt vizsgálja, hogy az egyes államok nyugdíjai milyen életszínvonalat biztosítanak az időskorú állampolgároknak.
A jelentés különös figyelmet szentel az időskori elszegényedés vizsgálatának. A 2021-es jelentés szerint 2019-ben az Unióban a 65 éves vagy annál idősebb emberek közel 18,5%-a (összesen 16,1 millió fő) volt szegénységi vagy társadalmi kirekesztettségi kockázatnak kitéve. Egyes országokban ez az arány elérheti az 50 százalékot is.
Az időskori szegénység az elmúlt három évben fokozatosan tovább nőtt, ami azt jelenti, hogy a szegénységben élő idősek egyre jobban lemaradnak a lakosság többi részétől, és nagyobb erőfeszítésre lenne szükség ahhoz, hogy jövedelmüket a szegénységi küszöb fölé emeljék.
Az alapnyugdíj fogalma
Az alapnyugdíj rendszere ezt a folyamatot igyekszik megszüntetni. A minimális időskori ellátások fontos biztosítékot jelenthetnek a rövid életpályával vagy alacsony jövedelemmel rendelkezők számára.
A tagállamok számos minimáljövedelem-rendszert vezettek be, amelyek gyakran nem a járulékoktól függenek, hanem a szükségletek szerint határozzák meg őket.
A minimális ellátásokból élő idősek – gyakrabban nők – aránya az elmúlt három évben általában stabil maradt, ugyanakkor számos országban új intézkedéseket fogadtak el az időskori minimális jövedelem védelmének érdekében.
Az osztrák modell – a nyugdíjasok Kánaánja
Volna mit átvenni a szomszédainktól! Nemcsak a nemek közötti egyenlőségre törekvés, nemcsak a 14 havi nyugdíjfizetés, nemcsak az ún. kiegyenlítő támogatások rendszere nagyon vonzó, hanem az is, hogy a nyugdíjszámítás módja teljesen átlátható, világos, és az állampolgárok számára érthető rendszeren alapul.
Az osztrák nyugdíjrendszer jelentős reformokon ment keresztül az utóbbi 20 évben, ugyanakkor az alapelv mindig megmaradt: az állami nyugdíjnak minden nyugdíjas számára biztosítania kell a tisztes megélhetést.
Ehhez hoztak egy nagyon egyszerű szabályt: az első havi nyugdíj összege nem lehet kevesebb, mint a nyugdíjas utolsó aktív, bruttó keresetének 80 százaléka, ha a nyugdíjas rendelkezik legalább 45 év szolgálati idővel és betöltötte a 65 éves kort.
Az aktív dolgozóknak egyéni nyugdíjszámlájuk van, amelyen jóváírják a bruttó járulékalap meghatározott százalékát. Az alapba beleszámít minden olyan kereset, ami után járulékot fizettek, illetve minden olyan ellátás, ami nem keresőtevékenység, de az adott időszakra törvényben határozták meg rá a jogosultságot. Ezeket a jóváírásokat aztán minden évben valorizálják, figyelembe véve a bruttó keresetek növekedési arányait – így pontosan látjuk és nyomon is tudjuk követni, hogy mennyi az éves jóváírásunk összege.
Bevezették a járulékplafont is – megakadályozva ezzel a társadalom további gazdasági szétszakadását.
A nemek közötti egyenlőség elősegítésére szolgál az a számítási mód, hogy nyugdíjjogosultság szempontjából maximum 48 gyermekneveléssel töltött, járulékfizetés nélküli hónapot lehet beszámítani. Viszont azért, hogy az otthon maradt fél nyugdíja ne csökkenjen túlságosan, a munkában maradt házastársnak lehetősége van a járulékfizetése alapján kiszámolt jóváírás 50%-át átadni a gyermeket otthon nevelő házastársa nyugdíjalapjába. Így gyermekenként akár hétévnyi jóváírás is megosztható.
Egy másik reformjuk a kiegyenlítő támogatások rendszere: ez azt jelenti, hogy minden nyugdíjasnak joga van a garantált minimális ellátásra. Ha a nyugdíja, egyéb rendszeres jövedelme nem éri el ezt a minimumot, akkor kiegészítő támogatásért lehet folyamodni. Ez az összeg 2022-ben havonta valamivel 1.000 euró felett van személyenként.
Németország – precizitás és egyéni felelősségvállalás
Tulajdonképpen minden mai felosztó-kirovó típusú nyugdíjrendszer mintája az 1889-ben bevezetett bismarck-i részleges társadalombiztosítási rendszer. Németországban már két évtizede a napi politika egyik központi témája a nyugdíjrendszer jövője, a demográfiai változások miatti krízis megoldásának kérdése.
A német közvélemény a hazainál jóval tudatosabb ezen a téren: a fiatal generációban egyre nő az aggodalom, hogy az idősek ellátása aránytalanul nagy terhet ró majd rájuk. Emiatt a nyugdíjrendszer három pilléren alapul, és az állami mellett hatalmas szerepe van a foglalkoztatói, valamint a privát, biztosításon alapuló megoldásoknak is.
2001-ben és 2004-ben komoly nyugdíjreformokat hajtottak végre, szem előtt tartva azt, hogy a nyugdíjjárulék mértéke ne veszélyeztethesse az állami versenyképességet. Minden ember maga felelős az időskori jólétének biztosításáért – hirdetik Németországban, és minden felületen ösztönzik az öngondoskodást.
Az állami nyugdíjat egy négytényezős pontrendszer alapján számolják ki, amelyben nagy szerepe van a német nemzetgazdasági átlagbér összegének mint viszonyítási alapnak. A rendszer úgy van megalkotva, hogy az aktuális nyugdíjérték közvetítse a mindenkori gazdasági növekedést vagy csökkenést – azaz a nyugdíjasokat ugyanúgy érintik a gazdasági változások, mint a társadalom összes többi tagját.
Ugyanakkor a nyugdíjszámítás képlete ily módon nem engedi, hogy a társadalom öregedése révén a nyugdíjrendszer összeomoljon. Ugyanis beépítettek egy ún. fenntarthatósági alapot, amelyben érvényesül az a ráta, hogy hány járulékfizetőre hány nyugdíjas jut. Ez a biztonsági alap az egy havi nyugdíjkiadás 20–150 százaléka között mozoghat. Ha az előrejelzések szerint a következő évi járulékbevételek nem lesznek elegendőek ahhoz, hogy az alap ezen a sávon belül maradjon, akkor ennek megfelelően lehetőség van a nyugdíjjárulék növelésére vagy csökkentésére – azaz évről évre folyamatos a korrekció.
A német öregségi nyugdíjhoz minimálisan szükséges időtartam mindössze 5 év (60 hónap): ennyi ideig kell biztosítottnak lenni, bármely aktív munkaképes időszakban. A nyugdíjkorhatár emelését már 2012-ben megkezdték: 2029-ig 67 évre emelik.
Egyedülálló, hogy Németországban a kisgyermekek nevelése önmagában megalapozhatja az öregségi nyugdíjra való jogosultságot, ugyanis ha valaki legalább 5 évig él Németországban, és ezalatt nevel két kisgyermeket, akkor automatikusan annyi pontot kap, mintha a német átlagbér után fizetné a járulékait, tehát állami öregségi nyugdíjra jogosult anélkül, hogy bármilyen kereső tevékenységet is folytatott volna. Ugyanakkor azon nyugdíjasok, akik nem neveltek fel gyermeket, levonást kapnak: 0,25 százalék gyermektelenségi járulékkal csökkentik nyugdíjuk bruttó összegét.
Svédország – két rendszer egymást segítve
Az alapellátástól eltekintve a régi svéd nyugdíjrendszer sokban hasonlított a magyar nyugdíjrendszerre. Ám a svédek megítélése szerint ez a rendszer nem volt képes reagálni a demográfiai változásokra. Ám mivel a nyugdíjrendszer erősen függött a mindenkori politikai és gazdasági helyzettől, és a nehéz években nagyon megterhelte az állami adóbevételeket, 2003-ban megkezdték a rendszer reformjait.
Az új rendszerben a tőkefedezet nélküli felosztó-kirovó rendszer mellé létrehoztak egy valódi tőkefedezeti rendszert is, ami tényleges egyéni nyugdíjszámlákra épített ágat jelent. A két rendszer egymással összekapcsoltan működik, és igyekszik mindkét rendszer előnyeit maximalizálni, a hátrányokat pedig csökkenteni.
Hogy ez mit jelent a gyakorlatban? Azt, hogy létrehoztak egy virtuális tőkefedezeti rendszert, ami névleges egyéni nyugdíjszámlákban jelenik meg, és összekapcsolták egy valódi tőkefedezeti rendszerrel. A magánszemélyek keresetének meghatározott százalékát két egyéni nyugdíjszámlára írják jóvá, egy névlegesre és egy ténylegesre. A nyugdíjig itt gyűlnek az összegek, és azok hozamai. Persze, ez egy olyan számla, amihez a nyugdíjat megelőzően nem lehet hozzáférni.
Itt a befizetett járulékok teljes összege (a bruttó jövedelem 18,5 százaléka) tehát kétfelé oszlik: 16 százalék kerül a névleges egyéni nyugdíjszámlára, és ebből fizetik az adott év nyugdíjkiadásait. 2,5 százalék pedig a valódi egyéni számlára kerül, és ez gyarapítja a tényleges egyéni nyugdíjtőkénket.
Ezt aztán a mi döntésünk alapján osztják szét különböző befektetési alapok között, és a befeketetésekből származó hozamokat évről évre jóváírják a valós egyéni nyugdíjszámlán. Hogy ez mennyire működik? Nos, az adatok szerint az itt kezelt összeg 5 év alatt megduplázódott.
Az öröklési nyereség fogalmát is bevezették, ami azt jelenti, hogy a hosszabb életű nyugdíjasok számlái között minden évben szétosztják az adott évjáratban korábban elhunytak számláin felhalmozott egyenlegeket, így ezek a számlák nem is örökölhetőek, ugyanakkor ténylegesen a többi nyugdíjas kapja meg.
A svéd nyugdíjrendszerben nincs szolgálati idő, teljesen mindegy, ki hány évig dolgozott. A nyugdíj összege kizárólag az egyéni nyugdíjszámlákon felhalmozódott nyugdíjtőke nagyságától, valamint a nyugdíjigénylés időpontjában hátralévő élettartam hosszától függ, ugyanis a nyugdíj 61 és 67 éves kor között bármikor igényelhető, és minél később igényli valaki, annál magasabb összegre számíthat.
Ugyanakkor létezik egy garantált alapnyugdíj is, amit mindenki megkaphat, aki betöltötte a 65. életévét, felnőtt élete során legalább 3 évig Svédországban élt, és nincs vagy nagyon alacsony összegű az állami kereseti nyugdíja. A garantált nyugdíj összege minden évben az infláció mértékével nő.
Egyesült Királyság: a stabilitás három alappillére
A nyugdíjrendszerben való állami szerepvállalás itt a legkisebb egész Európában – ennek következtében itt a legerősebb a munkáltatói és a munkavállalói nyugdíjbiztosítási rendszer, több évtizedre visszatekintő hagyományokkal és stabilitással.
Az állam deklarált célja, hogy a felnőtt életkornak maximum egyharmadát töltsék nyugdíjban az állampolgárok, és ennek érdekében már évekkel ezelőtt megkezdték a nyugdíjkorhatár folyamatos emelését.
Az Egyesült Királyságban a legnagyobb hangsúly a munkáltatói és a munkavállalói nyugdíjbiztosítási rendszeren van, az állami szerepvállalás alacsonyabb, mint más európai országokban.
Az állami nyugdíj kizárólag a biztosítási idő éveinek számától függő úgynevezett átalánynyugdíj, tehát az azonos biztosítási évvel rendelkezők ugyanakkora összeget kapnak minden héten (heti elszámolású a rendszerük). Sem a kereset, sem a járulékfizetések összege nem tükröződik tehát az állami nyugdíj összegében.
Az állami nyugdíj folyósításának feltétele, hogy az igénylő betöltse a 65. életévét, és legalább 10 évig biztosított legyen. A maximális összegre akkor jogosult, ha rendelkezik 35 biztosítási évvel, amit kötelező és önkéntes járulékfizetéssel vagy jóváírással lehet megszerezni. Ez utóbbi jár munkanélküliség, gyermeknevelés vagy hozzátartozó ápolásának meghatározott időtartama alatt is.
Komolyan ösztönzik a munkában maradást, ugyanis mindenki korlátlanul dolgozhat a 65. életévén túl is, miközben megszűnik a járulékfizetési kötelezettsége. Sőt, a nyugdíjának összege 9 hetente nő 1 százalékkal, egészen addig, amíg nyugdíjat nem igényel, tehát a maximális állami nyugdíjösszegnél jóval többet kaphat majd, ha tovább marad a munkaerőpiacon.
Az állami nyugdíjrendszer mellett minden munkavállaló kötelezően belép a foglalkoztatói nyugdíjszolgáltatás rendszerébe is. Az itt gyűjtött nyugdíjösszeg már tükrözi a keresetet, hiszen ez képezi a járulék alapját. Ennek a rendszernek két fő fajtája van. Az egyikben a nyugdíj az életpálya átlagkeresetének meghatározott százaléka lehet, a másikban pedig a jogosult és munkáltatója által megtett befizetések, kiegészítések, befektetési hozamok és állami támogatások alapján számolják ki a nyugdíj összegét.
A harmadik pillér pedig az egyéni nyugdíjmegtakarítások rendszere – ennek banki és biztosítási megoldásai egyaránt elterjedtek. Az állam is támogatja ezeket, és az állampolgárok számtalan pénzügyi tanácsadói szervezetet vehetnek igénybe, hogy kiválasszák a számukra legjobb verziót.
Hogyan tovább?
A fenti négy ország bemutatása természetesen nem adhat teljes képet, ám a náluk alkalmazott megoldásokból talán hasznos lenne megszívlelni jónéhányat.
Így például nagyon fontos lenne a nyugdíjak számítási módszereinek egyszerűsítése, ahogyan az osztrák modell mutatja – hiszen a társadalom pénzügyi felelősségvállalása, tudatossága csakis akkor válhat általánossá, ha az állampolgárok úgy érzik: naprakész, hiteles tájékoztatást kapnak, ami alapján képesek átlátni az összefüggéseket, döntéseik következményeit.
Szintén tanulságos, és a nők nyugdíjhelyzetén sokat javító példa lehet a németeké: hogy a kisebb keresetű, a gyermekkel otthon maradó házastárs javára a magasabb keresetű partner átadhatja a nyugdíjjogosultságának egy részét.
Ugyanígy szükség lenne az alapnyugdíj bevezetésére is, ahogyan ezt Svédország teszi – tulajdonképpen ez dönti majd el, hogy hazánkat a jóléti államok közé sorolhatjuk vagy sem.
A jól működő rendszerek legfontosabb tanulsága: a pénzügyi tudatosság, az öngondoskodás mindenkitől elvárható, senki sem húzhatja ki magát alóla.
Ezt szerencsére a hazai gazdaságpolitika is támogatja, 20%-os adójóváírás formájában. Nem lehet kérdés: éljünk vele, hogy aztán nyugdíjasként majd valóban jól élhessünk.
Minden élethelyzet egyedi és több mint 70 megtakarítás létezik, az egyes típusok között pedig akár több millió forintos különbség is lehet.
