Napjainkra immár egyértelművé vált, hogy a jelenlegi nyugdíjrendszer számos sebből vérzik. Az elöregedő társadalom trendje miatt egyre több a nyugdíjas, ugyanakkor egyre kevesebb az aktív korú munkavállaló, aki a nyugellátások összegét kitermeli.
Minden jel arra mutat, hogy a jelenleg dolgozó generáció tagjaként nem sok jóra számíthatunk majd nyugdíjas éveinkben. Várhatóan 20-30 év múlva az öregségi nyugdíj már egyáltalán nem lesz elegendő a megélhetéshez, különösen az alacsony keresetűek vagy a vállalkozók esetében.
Ne szépítsük tehát: plusz bevételi forrásokra lesz szükségünk, ha idős korukban el akarjuk kerülni a megszokott életszínvonalunk drasztikus visszaesését. A jövőben tehát nem lehet majd csak az államtól kapott nyugdíjra támaszkodni.
E probléma orvosolására az állam részéről is számos részmegoldás született már – ezzel pedig el is érkeztünk cikkünk fő témájához, a kötelező szülőtartáshoz. Az erről szóló jogszabály ugyanis kimondja, hogy a nagykorú gyermeket peres eljárással kötelezhetik arra, hogy anyagilag rászoruló szülője vagy rokona számára tartásdíjat fizessen. Így az idősek eltartásának felelőssége némileg áthárulhat a családtagokra.
Ezzel a törvénnyel azonban kevesen vannak tisztában, és a köztudatban számos tévhit és félinformáció kering a valódi alkalmazásával kapcsolatban is. Így hát ideje tiszta vizet önteni a pohárba: mit jelent pontosan a kötelező szülőtartás, mikor kerülhet sor peres eljárásra, és hogy néz ki a jogszabály alkalmazása a gyakorlatban?
Mikor lehetünk érintettek? És mit tegyünk, ha anyagi körülményeink nem engedik idős szüleink támogatását, hiszen például saját családunkat, gyermekeinket is el kell tartanunk? Hogyan előzhetjük meg vagy kerülhetjük el ezt a kellemetlen procedúrát?
Cikkünkben a fenti kérdésekre adjuk meg a választ, illetve bemutatjuk, hogyan küszöbölhető ki, hogy ilyen helyzetben találjuk magunkat.
Kölcsönös gondoskodás – avagy a felnevelést kötelező meghálálni?
Egy szerető családban a szülők (vagy nevelőszülők) számára természetes, hogy hosszú éveken át, fáradhatatlanul gondoskodnak gyermekeikről, és a lehetőségeikhez mérten mindent megadnak nekik, hogy felnőve könnyedén a saját lábukra tudjanak állni. Mindezért a legtöbb szülő semmit sem vár viszonzásul, hiszen egy gyermek felnevelésénél nem létezik nagyobb boldogság.
Azonban eljön az idő, amikor a szülők maguk mögött hagyják az aktív kort, és nyugdíjas éveikben már elképzelhető, hogy szükségük lesz fizikai vagy anyagi segítségre. Egy jól működő családban nem kérdés, hogy a gyermek lesz a szülők támasza, meghálálva ezzel nekik a sok-sok éven át kapott gondoskodást.
Ha belegondolunk, valaha ez teljesen természetes volt. A nyugdíjrendszer múlt század elején történt bevezetését megelőzően még magától értetődött, hogy a család különböző generációi számíthatnak egymásra: akár gyereknevelésről volt szó, akár az idősek gondozásáról.
Bizonyos esetekben a nagykorú gyermek törvény szerint kötelezhető idős, rászoruló szülei támogatására, amennyiben ezt önszántából nem teszi meg.
Manapság, az individualizmus korában azonban sajnos ez közel sem ennyire egyértelmű. Így a törvényalkotók létrehoztak olyan jogszabályokat, melyekkel – az előbbi logika mentén haladva – az állam “behajthatja” a nagykorú gyermeken a szülő tartásdíját. Ezt nevezik a köznyelvben kötelező szülőtartásnak, hivatalos törvényi megfogalmazásban “kötelező rokontartásnak”.
A tartási kötelezettségekről szóló jogszabályt az Alaptörvény, a 2014-ben hatályba lépett új Polgári Törvénykönyvről szóló törvény, illetve a Családjogi Törvény is tartalmazza, különböző megfogalmazásban.
- az Alaptörvény szerint: „A nagykorú gyermekek kötelesek rászoruló szüleikről gondoskodni.”
- A Családok védelméről szóló törvény szerint: „A nagykorú gyermeknek külön törvényben foglaltak szerint tartási kötelezettsége áll fenn azon szülőjével szemben, aki magát önhibáján kívül nem képes eltartani.”
- A Polgári Törvénykönyv szerint: „Rokonaival szemben az jogosult tartásra, aki magát önhibáján kívül nem képes eltartani, és akinek tartásra kötelezhető házastársa, volt házastársa vagy volt élettársa nincs.”
Hazánkban tehát több külön jogszabály létezik, amely előírja a felnőtt gyermekek számára a gondoskodást rászoruló szüleikről.
Felmerülhet a kérdés, hogy mi a helyzet a nyugdíjjal? Hiszen elméletileg elvárhatnánk, hogy az évek alatt a munkabérünkből levont járulékokért cserébe az állam majd gondoskodjon rólunk, amikor nyugdíjba vonulunk. Ám előfordulhatnak olyan esetek, amikor a szülő valamely okból nem jogosult magas nyugdíjra, vagy egyáltalán nem kap nyugellátást.
Fontos itt felhívni a figyelmet arra is, hogy a jövőben egyre kevesebb nyugdíjra számíthatunk. Vagyis az idősek megélhetési költségeit egyre kisebb arányban tudja majd fedezni az állam.
Hogyha a jelenleg aktív generáció nem készül fel nyugdíjas éveire valamely öngondoskodási formával, akkor néhány évtized múlva sokkal több nagykorú gyermek szembesülhet majd a kötelező szülőtartás okozta kellemetlenségekkel.
Habár ez elsőre ijesztőnek tűnik, ezt a jogot meglehetősen bonyolult érvényesíteni. A gyakorlatban számos olyan eset akad, amikor a bíróság nem szabja ki a tartásdíj fizetését a gyermek számára. Hisz rengeteg tényezőt vesznek figyelembe: például a gyerek anyagi helyzetét, családi állapotát, de a szülő szempontjából is lehetnek olyan kizáró okok, amelyek miatt elutasítható a követelés. A helyzet tehát meglehetősen összetett.
Éppen ezért érdemes tisztában lenni azzal, mikor és hogyan érvényesíthető a kötelező szülőtartás, valamint miképp lehet elkerülni, hogy ebbe a helyzetbe kerüljünk. Nézzük is a részleteket!
Mikor érvényesíthető a kötelező szülőtartás?
Mint említettük, a törvény részletes szabályozása számos feltételt és kizáró okot tartalmaz, így cseppet sem egyszerű annak a megállapítása, hogy mikor kerülhet valóban sor a kötelező szülőtartás elrendelésére.
Először tekintsük át, mely csoportokra terjed ki a törvény hatálya. A rokontartásról szóló törvény ugyanis kimondja, hogy nem csak a vér szerinti szüleinkért, hanem egyéb rokonainkért is felelősek lehetünk jogilag.
Szülők, rokonok, gyermekek: hogy alakul a tartási sorrend?
A magyar jogszabályok kvázi kötelességként szabják meg a családtagok egymásról való gondoskodását – legalábbis anyagi értelemben. Ennél fogva a törvény kötelezhet minket nem csak a vér szerinti szüleink, hanem az örökbefogadó- vagy nevelőszüleink, illetve rokonaink eltartására is.
Azonban van a rendszerben egy úgynevezett tartási sor, amely meghatározza a jogosultak sorrendjét. Ez a következőképpen alakul:
- vér szerinti-, mostoha-, vagy nevelt gyermek
- házastárs
- volt házastárs
- élettárs
- vér szerinti, mostoha-, vagy nevelőszülő
- egyéb rokon
Láthatjuk, hogy a prioritás a gyermekünké, utána következik a házas-, majd élettárs és csak ez után a szülő. A bírósági eljárás során is ezt a sorrendet veszik figyelembe, melytől jelentős mértékben függ az ügy kimenetele.
A kötelező szülőtartást tehát csak abban az esetben fogják megítélni, ha az nem veszélyezteti például gyermekünk, vagy akár élettársunk ellátását. Ugyanígy, ha rászoruló szülőnknek él például a jelenlegi vagy volt házastársa, élettársa, akkor a tartásdíjat tőle követelik először.
Melyek a kötelező szülőtartás feltételei?
A szülőtartásra való kötelezettség megállapítása azért nem egyszerű, mert számos körülményt kell figyelembe venni: mind a jogosult (vagyis a szülő), mind a kötelezett (azaz a gyermek) részéről. A bíróságnak ezek alapján kell meghoznia a döntést, hogy kötelezik-e a gyermeket a tartásdíj kifizetésére, és ha igen, milyen összegben.
Ki lehet jogosult a szülőtartásra?
Nézzük, hogy mitől válik valaki jogosulttá a szülőtartásra! A fő ok a rászorultság, tehát az elsődleges tényező, hogy az illető önhibáján kívül nem képes eltartani saját magát. Ennek megállapításához szigorú vizsgálatoknak vetik alá a szülőt, ami magába foglalja a például a jövedelmi viszonyait, és az ingatlanjai, ingóságai értékét is.
Ezen felül figyelembe veszik a mentális és fizikai egészségi állapotát, az életkorát, és a munkaképességét, azaz minden olyan körülményt, ami befolyásolja, hogy képes-e gondoskodni saját magáról.
Léteznek tehát kizáró okok is, melyek közül ha bármelyik fennáll, akkor a szülő egyből jogosulatlanná válik a tartásdíjra.
Az első a munkavégzéshez kapcsolódik. Ha a szülő még munkaképes: nyugdíjkorhatár előtt áll, vagy esetleg munkanélküli segélyben részesül, akkor nem jogosult a tartásdíjra. Hisz gondoljunk csak bele: valóban szüksége van egy szülőnek arra, hogy a gyermekei tartsák el, ha egyébként munkaképes állapotban van?
Az előbbiek ugyanis azt feltételezik, hogy a szülő képes arra, hogy munkaviszonyt létesítsen, és a keresetéből finanszírozza a kiadásait. Ilyen esetben pedig nem követelheti gyermekétől, hogy anyagilag támogassa (az más lapra tartozik, ha a gyermek ennek ellenére önként, szeretetből vagy hálából megteszi).
A másik kizáró körülmény az érdemtelenség, azaz ha a szülő egyszerűen “nem érdemli meg” a tartásdíjat. Ez jogilag többek között akkor áll fenn, ha a szülő gyermekével szemben korábban elfogadhatatlan magatartást tanúsított, fizikailag vagy verbálisan bántalmazta.
Az is ilyen körülménynek számít, ha a vér szerinti szülő nem teljesítette a tőle elvárható módon gyermeke felnevelésével járó kötelezettségeit: a gyermeket például a nagyszülei nevelték, esetleg nevelőszülőknél vagy gyermekotthonban nőtt fel.
Érdemtelenné válik a szülő továbbá, ha tékozló, önpusztító életmódot folytat, például indokolatlanul felvett hitelekkel adósságba keveredett, rendszeresen szerencsejátékozik, esetleg alkohol- vagy kábítószerfüggő.
Ezekben az esetekben sem a gyermek, sem más rokon nem kötelezhető a tartásdíjra, a szülőnek kell gondoskodnia saját magáról.
Ki kötelezhető a szülőtartás megfizetésére?
Ne feledjük, hogy a szülőtartás két tényezős, azaz hiába állapítják meg a szülő jogosultságát: a gyermek esetében is több kritériumnak érvényesülnie kell ahhoz, hogy kötelezhető legyen a tartásdíj fizetésére.
Ha az eredmények azt támasztják alá, hogy a szülő valóban nem képes egyedül boldogulni, akkor a tartásra kötelezettek vizsgálata következik, a már fent említett sorrendben. Vagyis először a szülő jelenlegi vagy volt házastársának, illetve élettársának körülményeit vizsgálják. Ha azonban a megnevezett személyek közül már egyik sincs életben, vagy bármely ok miatt nem kötelezhetőek, akkor a nagykorú gyermek következik a sorban.
További kitétel a nagykorúság. Ez talán nem is szorul bővebb magyarázatra, egy kiskorú gyermek nem kötelezhető szülője eltartására.
Ezen felül fontos kritérium az, hogy a tartásdíj fizetése nem érintheti hátrányosan a gyermek saját családját, nem befolyásolhatja az ő megélhetésüket. Vagyis a család jelenlegi életszínvonala nem csökkenhet amiatt, mert az egyik félnek szülőtartást kell fizetnie.
Ezeket szintén alapos vizsgálatok során állapítják meg, ahol figyelembe veszik a család jövedelmi helyzetét, a bevételeket, a kiadásokat, a kiskorú gyermekek számát, a lakhatási körülményeket, és így tovább.
Ezek tükrében dönti el a bíróság, hogy kötelezhető-e egy gyermek a szülőtartásra, és ha igen, mekkora összegben.
Hogyha a szülőnek több gyermeke is van, akkor a testvérek mindegyikénél megvizsgálják az anyagi- és élethelyzetet, a terhek elosztása akár különböző arányban is megtörténhet. Így előfordulhat az, hogy az egyedülálló, magas keresetű, tehermentes ingatlanban lakó testvértől több tartásdíjat követelnek, mint attól, aki mondjuk házas, és két gyermeket nevel egy jelzáloggal terhelt házban.
Tegye meg az első lépést most!
Mekkora összegről van szó?
A kötelező szülőtartást illetően elöljáróban nem lehet konkrét összegekről beszélni, ugyanis – ahogy arról már szó volt – minden esetben alapos vizsgálatoknak vetik alá a szülőt és a gyermeket is, így a megítélt összeg is minden esetben más és más.
Ha mindkét fél részéről minden feltétel teljesül és a szülőtartási kötelezettség fennáll, akkor a törvényi szabályozás szerint a gyermek jövedelmének maximum 50 százalékát ítélhetik meg a szülőtartás összegeként.
Ez azonban csak a jogilag megszabott plafon, a valóságban a legtöbbször ennél jóval kevesebbet kell a gyermeknek fizetnie, hiszen egy mai átlagfizetés éppen csak arra elég, hogy egy család finanszírozni tudja kiadásait.
A bíróság a peres eljárás során alapvetően a szülő egyéni körülményeit és a KSH vonatkozó adatait veszi alapul a tartásdíj összegének megállapításához. Eszerint, ha a szülő például havi 90.000 forintból szűkösen ugyan, de elméletileg meg tud élni, akkor ez lesz a kiindulási alap. Ha a nyugdíja 80.000 forint, akkor a különbözetet, tehát 10.000 forintot állapítanak meg tartásdíjként.
Ahogy azonban az idő telik, az állami nyugdíjrendszer egyre súlyosabb problémákkal küzd, ez pedig azt eredményezheti, hogy tíz, húsz, harminc év múlva a nyugdíjak a jelenleginél is alacsonyabbak lesznek. Nyílik tehát az olló az átlagfizetések és az átlagnyugdíjak között, aminek következtében egyre növekvő összegű tartásdíjak kiszabására számíthatunk a jövőben.
Mindezek után pedig térjünk ki rá röviden, hogy miképp alkalmazzák a kötelező szülőtartást a gyakorlatban.
Hogy néz ki a kötelező szülőtartás a valóságban?
Habár ez a törvény elméletileg azokat a szülőket hivatott segíteni, akik nehéz anyagi körülmények között élnek és gyermekeik önzetlen támogatására sem számíthatnak, a lapunk által megkérdezett családjogász azonban arról számolt be, hogy valóság kissé eltér a törvényalkotók eredeti szándékától.
A szülőtartási perek nagy részét ugyanis sajnos nem azok indítják, akik valóban rá vannak szorulva. Forrásunk szerint sokkal jellemzőbb az, hogy a családi kapcsolatok megromlását követően a szülők egyfajta fegyverként használják a törvény adta lehetőséget. Sokan nem is a konkrét anyagi segítség érdekében, hanem inkább azért perelik be saját gyermeküket, hogy kellemetlen helyzetbe hozzák az akár 2-3 évig is elhúzódó jogi procedúrával.
Ezeket a pereket azonban a szülők nagyrészt el is veszítik, hiszen valójában nincsenek rászorulva gyermekük anyagi támogatására. Azzal ugyanis nem számolnak, hogy a már említett alapos vizsgálatok során hamar kiderül, hogyha a szülő nincs szükséghelyzetben. Amint a valós körülmények tisztázódnak, máris meghiúsul az első számú feltétel, a rászorultság, így a perben a szülő lesz a vesztes fél.
A szülőtartási pereket jellemzően nem azok indítják, akik valóban rászorulnak. A szülők sajnos leginkább bosszúból kezdeményeznek ilyen eljárást, ha megromlik a gyermekükkel a kapcsolatuk.
A lapunk által megkérdezett szakértő szerint problámát jelent az is, hogy a valóban megélhetési gondokkal küzdő nyugdíjasok a magas ügyvédi díjak miatt el sem jutnak a bíróságig. A perköltségek tehát sok esetben gátat szabnak a jog alkalmazásának, így a törvényhozók szándéka csak ritkán tud megvalósulni – viszont érdemi megoldás egyelőre nem született erre a problémára.
Egy 2014-es törvénymódosítás óta már nem csak a szülők indíthatnak pert, hanem akár az idősotthonok, házi ápolást nyújtó szervezetek is. Ez azonban csak elvétve fordul elő, ugyanis az intézmények általában nem tudják vagy akarják finanszírozni az ügyvédi díjakat, hiszen az ilyen tartási perek kimenetele jellemzően kétséges. A per megnyerésére főképp akkor van esély, ha a gyermeknek már nincsenek kiskorú gyermekei, azaz senki másnak az eltartását nem kell finanszíroznia. Ezért vagy bele sem vágnak a pereskedésbe, vagy ügyvéd segítsége nélkül, saját magukat képviselik.
A törvény valós alkalmazása tehát több ponton is eltér az eredeti jogalkotói szándéktól, és sajnos kevés esetben tud valóban a rászoruló szülőkön segíteni.
A szakértők ugyanakkor arra figyelmeztetnek, hogy a jövőben megszaporodhatnak a rokontartási perek. Nyugdíjrendszerünk problémái miatt ugyanis egyre kisebb összegű öregségi nyugdíjakra számíthat a magyar lakosság. Mára tény, hogy mire a ma aktív korú generáció nyugdíjas korba lép, addigra az ország “közös kasszája” olyannyira kiürül, hogy az államtól kapott öregségi nyugdíj még a legalapvetőbb kiadásainkat sem fogja fedezni. Ennek okait és várható következményeit kapcsolódó cikkünkben hosszabban is elemezzük.
Mivel a nyugdíjrendszerben nem számíthatunk rendszerszintű változásra, ezért egyetlen megoldásként csak az előre gondolkodás jöhet szóba. Tudatos pénzügyi döntésekkel magunknak kell gondoskodnunk arról, hogy idős korunkban ne kerüljön veszélybe a megélhetésünk. A továbbiakban kitérünk arra, milyen lépéseket érdemes tenni ennek érdekében.
Hogyan kerülhetjük el ezt a helyzetet?
Ha a jövőben gyermekeinket nem szeretnénk olyan helyzetbe hozni, hogy saját családjuk mellett még rólunk is gondoskodniuk kelljen, akkor kezdjünk el időben megtakarítani nyugdíjas éveinkre!
Erre számos megoldás létezik, a klasszikus, bankszámlán való gyűjtögetéstől kezdve az értékpapírokba való befektetésen át az olyan államilag támogatott konstrukciókig, mint az önkéntes nyugdíjpénztár, a nyugdíj előtakarékossági számla és a nyugdíjbiztosítás.
Az első lépés: tegyünk félre rendszeresen!
Ha ez idáig még nem tettük még meg, akkor itt az idő, hogy egy kicsit megreformáljuk pénzügyi szokásainkat és bevezessük költségvetésünkbe a rendszeres megtakarítást.
A legjobb tanács, amit szakértőink adhatnak, hogy minden hónapban, amikor megérkezik a fizetésünk, azonnal tegyünk félre belőle egy előre meghatározott összeget. Hogy ez számszerűsítve mit jelent, azt természetesen a bevételeink és kiadásaink határozzák meg.
Viszont jó, ha szem előtt tartjuk: nyugdíjasként nagyrészt attól a pénztől fogunk függeni, amit aktív éveinkben félreteszünk. Ha szeretnénk egy aránylag elfogadható életszínvonalat biztosítani magunknak, azért most, a jelenben kell áldozatot hozni. Ha így gondolkodunk, hajlandóak leszünk magasabb összeget is megtakarítani.
Hogyha a rendszeres megtakarítás már természetessé vált, akkor elkezdhetünk azon gondolkodni, hogy hol lesz a legjobb helyen a félretett pénz.
Az összeg ugyanis, amit ma félreteszünk, hiába tűnik soknak, évtizedek múlva jóval kevesebbet fog érni az infláció miatt. Hogy a megtakarításunk értéke ne csökkenjen, célszerű a pénzt olyan helyen tartani, ahol nem értéktelenedik el, sőt gyarapodik is.
A bankszámlák erre a célra nem alkalmasak, hiszen csak minimálisan kamatoznak. Szerencsére számos egyéb lehetőség is akad, ahol a pénzünket “fialtathatjuk”: ilyenek például az értékpapírok vagy a biztosítói megtakarítási programok.
Olyan konstrukciók is léteznek, amelyeket kifejezetten az időskori öngondoskodásra hoztak létre és a nyugdíjas éveinkre való megtakarítást tűzik ki célul. Sőt, nyugdíjcélú megtakarítások esetén állami támogatásban is részesülhetünk: valljuk be, ez sokkal jobb alternatíva, mint a kötelező szülőtartás végett pereskedni a gyermekeinkkel.
Az öngondoskodás mellett – amennyiben az anyagiak lehetővé teszik – célszerű félretenni szüleink számára is. Még abban az esetben is, ha jelenleg még dolgoznak és jó egészségnek örvendenek. Így majd ha eljön az idő, hogy a segítségünkre szorulnak, akkor könnyebben tudjuk támogatni őket.
Válasszunk államilag támogatott megtakarítást!
Ha idős korunkban nem szeretnénk az államtól kapott – várhatóan nagyon csekély összegű – nyugdíjtól függeni, akkor érdemes minél előbb elindítani egy nyugdíj-megtakarítást, amellyel megalapozhatjuk későbbi anyagi biztonságunkat.
A megtakarított pénzből kényelmesen tudunk élni, így nem kényszerülünk majd arra, hogy nyugdíj mellett is dolgoznunk kelljen, vagy gyermekünk támogatására szoruljunk.
Jelenleg három olyan nyugdíjmegtakarítási forma közül is választhatunk, amelyeket az állam évi 20 százalékos adóvisszatérítéssel támogat:
- Az első az önkéntes nyugdíjpénztár (azaz ÖNYP), ahol egy egyéni számlán gyűlik a megtakarításunk, amit a pénztár részvényekbe és kötvényekbe fektet be, hogy hozamokat termeljen. Ez a legrégebbi, állam által támogatott nyugdíj-megtakarítási forma, amelyet a cafeteria keretén belül is igénybe lehet venni.
- A második a nyugdíjbiztosítás, ami a megtakarításos életbiztosítások egy speciális, nyugdíjcélra fókuszáló módozata. A befizetett pénz itt is befektetésre kerül és előnye, hogy többféle kockázati szint közül lehet választani, melyek változó mértékű hozamokkal járnak.
- A harmadik pedig a nyugdíj előtakarékossági számla (röviden NYESZ), ahol az értékpapírszámlánkon lévő pénz befektetését saját magunknak kell menedzselni értékpapírok vásárlásával és eladásával.
E három konstrukció mindegyikéről olvashatnak oldalunkon részletes útmutatókat. A közös cél ellenére számos ponton eltérnek egymástól. A különbségekkel pedig érdemes tisztában lennünk, hogy megtudjuk, melyik a leginkább megfelelő számunkra.
Jelen cikkünk nem ezekre a megtakarítási formákra fókuszál, azonban érdemes a fenti linkeken bővebben olvasni a lehetőségekről!
Óvjuk meg értékes családi kapcsolatainkat!
Mindannyiunk életében nagyon fontos szerepet játszik a család, hiszen közeli hozzátartozóink azok, akik a legjobban szeretnek minket és akikre számíthatunk a bajban. A családi kapcsolatok életünk egyik legmeghatározóbb részét képezik, ugyanakkor igen törékenyek is.
Anyagias világunkban a pénz sajnos komoly konfliktusforrás lehet akár a szűk családon belül is, nem egy olyan esetről hallani, ahol ez hosszan tartó viszályokhoz, véglegesen megromlott viszonyokhoz vezetett.
Ezért próbáljunk meg mindent megtenni annak érdekében, hogy az anyagiak ne verhessenek éket közénk és szüleink, gyermekeink közé. Ha a helyzet olyannyira elmérgesedik, hogy nem marad más út, csak a peres eljárás, az minden érintett fél számára komoly lelki terhet jelent, és könnyen lehet, hogy egy életre megmérgezi a családi kapcsolatainkat.
Ezért érdemes már jó előre tervezni, gondolkodni. A jövőt illető kérdésekbe mindenképp ajánlott bevonni családtagjainkat is: szánjuk rá az időt, hogy együtt leüljünk és megbeszéljük, ki milyen megoldást tart a legjobbnak az anyagi konfliktusok elkerülése érdekében.
Mivel az már most is bizonyos, hogy a nyugdíjrendszerrel később a jelenleginél is komolyabb gondok lesznek, ideje tudomásul vennünk, hogy az államtól nem számíthatunk majd magas nyugdíjakra.
Az időben elkezdett öngondoskodással azonban elkerülhetjük, hogy idős korunkban gyermekeinkre legyünk utalva anyagilag, akiket így dupla teher sújt majd, hiszen valószínűleg lesz saját családjuk, akiknek szintén gondját kell viselniük.
Bár a jövő még sok szempontból bizonytalan, ha már a jelenben elkezdjük okosan beosztani a bevételeinket és az így megtakarított pénzt egy igényeinknek megfelelő nyugdíj-előtakarékossági formában gyűjtögetjük, akkor a megélhetésünket illetően már biztosan nem lesz probléma.
A hosszú távú öngondoskodást azonban sosem lehet elég korán kezdeni, ezért érdemes minél előbb tanulni az elrettentő példákból és cselekedni, hogy biztosan elkerüljük a kötelező szülőtartással járó bonyodalmakat.
Kérjen ingyenes nyugdíj tanácsadást és tudja meg, hogy Önnek személyre szabottan melyik a legjobb megoldás!
