Bizonyára mindenki emlékszik a magánnyugdíjpénztárakra (röviden: manyup), aki annak idején – 1998 és 2011 között – munkavállaló volt.
A magánnyugdíjpénztár megszüntetése 2011-ben meglehetősen nagy port kavart és heves érzelmeket váltott ki a médiában és az emberek körében egyaránt.
Ez az államosítás ugyanis sokakat igencsak kellemetlenül érintett, ráadásul az emberek magánnyugdíj takarékoskodásába vetett bizalmát is alapjaiban rendítette meg, mivel sokan félnek attól, hogy az önkéntes alapon fizetett megtakarításukat is elveheti az állam.
Pedig a magánnyugdíjpénztár államosítása a járulékok átcsoportosítása volt, szemben az önkéntes alapon fizetett nyugdíj-előtakarékosságokkal, ahol a már adózott, nettó jövedelmünkből teszünk félre.
A magánnyugdíjpénztárakban a megtakarítás ugyanis személyre szólóan gyűlt egy elkülönített számlán, amelyről folyamatosan küldték a kimutatásokat, míg az állami nyugdíjról nem kaptunk rendszeres információt.
Éppen ezért mindenki teljes joggal érezhette azt, hogy ez a pénz már az övé, az állam pedig elvette tőle.
Ez azóta is egy nagyon kényes téma maradt és továbbra is sokan érzik úgy, hogy megégették magukat a manyupokkal.
Ebből kifolyólag mind a mai napig rengeteg tévhit kering a magánnyugdíjpénztárak államosítása körül és arról, hogy jogilag ez valójában hogyan is történhetett meg, ahogyan arról is, hogy pontosan milyen formában gyűltek a pénzek, és lényegében mi történt ezekkel a megtakarításokkal.
A valóság azonban – mint a legtöbb esetben – sajnos nem olyan fekete-fehér ahogy azt a legtöbbször kommunikálják felénk.
A magánnyugdíjpénztárak beolvasztása miatt ugyanis sokan gondolják azt, hogy fölösleges bármilyen nyugdíjcélra félretenni, hiszen “az állam úgyis elveszi”, holott jogilag teljesen különböző dolgokról van szó.
Ráadásul a szerencsétlennek mondható névválasztás miatt, az önkéntes nyugdíjpénztárat (ÖNYP-t) gyakran összekeverik a magánnyugdíjpénztárakkal.
Emiatt sokan számítanak arra, hogy az önkéntes nyugdíjpénztár is ugyanarra a sorsra fog jutni, hiszen „szinte ugyanaz a kettő”.
A tévhitek eloszlatása érdekében most részletesen bemutatjuk azt, hogyan működött a magánnyugdíjpénztár (röviden: MANYUP). Miképp államosították, és mi a helyzet jelenleg a MANYUP-pal? Mi a különbség az önkéntes nyugdíjpénztár és a magánnyugdíjpénztár között? Ezt is elveheti tőlünk az állam? Milyen valóban önkéntes, az államtól független nyugdíj-megtakarítások érhetőek el?
A MANYUP tehát egy fontos, árnyalt, és igencsak szerteágazó téma nemcsak az önkéntes- vagy magánnyugdíjpénztárak, hanem az egyéb önkéntes alapon fizetett nyugdíj-megtakarítások körében is, ezért vágjunk is bele a részletes áttekintésbe.
A magánnyugdíjpénztár rövid bemutatása
A Világbank 1994-es javaslata alapján Magyarországon is a hárompilléres öregkori ellátást vezették be, amelynek célja, hogy ezáltal az időskori megélhetés ne csak “egy lábon álljon”, hanem több tartóoszlopa is legyen, így stabilabb megélhetést tudjon biztosítani a nyugdíjasok számára.
A magánnyugdíjpénztárat 1998-ban vezették be a nyugdíjrendszerünk második tartópilléreként.
A rendszer első tartópillére az állami felosztó-kirovó rendszer, amely lényegében a most is érvényben lévő állami nyugdíjrendszer, ahol az aktív munkavállalók befizetéseiből fizetik a nyugdíjasok számára a nyugdíjat.
A második tartópillér az 1998-ban bevezetett magánnyugdíjpénztár (MANYUP), amely kiegészítette ezt az állami, “közös kasszából” gazdálkodó nyugdíjrendszert, egy névre szóló, egyéni számlán gyűlő összeggel, hogy az emberek ne csak az állami, közös kasszától függjenek.
A harmadik pillért pedig – az adókedvezménnyel is támogatott öngondoskodást – akkoriban, 1998-ban, még csak az önkéntes nyugdíjpénztár (ÖNYP) jelentette, ugyanis ez a legrégebbi önkéntes nyugdíj-megtakarítási forma hazánkban. (Ma már többféle módozat is létezik: a nyugdíjbiztosítás és a nyugdíj-előtakarékossági számla – vagy röviden NYESZ – is.)
Mivel azonban a magánnyugdíjpénztárat beolvasztották az állami – vagyis első pillérbe – így gyakorlatilag a három pilléres rendszer megszűnt. Tehát, 2011 óta (ekkor terelte az állam a MANYUP befizetéseket vissza az állami kasszába) két pilléres a nyugdíjellátás:
- Állami felosztó-kirovó nyugdíjrendszer
- Önkéntes nyugdíj-megtakarítások 3 típusa: Önkéntes nyugdíjpénztár, nyugdíjbiztosítás, nyugdíj-előtakarékossági számla (NYESZ).
A magánnyugdíjpénztár alakulásának története
A rendszerváltás és az 1989-es gazdasági mélypont után átfogó nyugdíjreformokra volt szükség, mivel ebben az időszakban a demográfiai változásoknak köszönhetően az aktív munkavállalók száma jelentősen csökkent, a nyugdíjasoké pedig megnőtt.
Ez tehát azt jelentette, hogy kevesebb járulék befizetésből, több nyugdíjat kellett volna kifizetnie az államnak, így nagy volt a bizonytalanság, hogy később kinek mennyi lesz a nyugdíja.
A államra kirótt teher csökkentése érdekében a Horn-kormány 1998. január 1-től bevezette a magánnyugdíjpénztárat, vagyis a három pilléres nyugdíjrendszer második lábát.
Ezzel a lépéssel az állam célja az volt, hogy a nyugdíjrendszer több lábon álljon, hiszen felismerte, hogy később nagy gondot okozhat, ha a rendszer kizárólag egy kézben van.
Ráadásul ekkoriban még az öngondoskodásra való hajlandóság is sokkal csekélyebb volt mint manapság. Ugyanakkor nem is volt olyan sokféle elérhető megoldás és az emberek sem gondoltak ennyire előrelátóan a jövőre, mint mostanában.
Az első szabályozás szerint, ekkor még a pályakezdőknek kötelező volt belépni ebbe a rendszerbe, a többi munkavállaló pedig szabadon dönthetett a magánnyugdíjpénztárba való belépésről.
A bevezetés évében 38 különböző pénztár működött, valamilyen nagy banki-, biztosítói-, vagy munkáltatói háttérrel. Ezek száma azonban az évek során lezajlott koncentrálódás (felvásárlások, egybeolvasások, megszűnések) miatt, 2001-re már 22-re csökkent.
Ráadásul, ekkor már a magánnyugdíjpénztárak 90%-a valamelyik nagyobb bankhoz vagy biztosítótársasághoz tartozott.
Hogyan teljesített a MANYUP a gyakorlatban?
Pár évvel a bevezetés után – látva a gyakorlati eredményeket és a működés tapasztalatait -, 2001-ben a magánnyugdíjpénztári rendszer felülvizsgálatára volt szükség, mivel a számok több területen sem a tervek szerint alakultak:
- A vártnál alacsonyabb mértékű lett a vagyongyarapodás, aminek két oka is volt: Az egyik, a tőzsde tartós visszaesése, a másik pedig a költségek jelentős megemelkedése.
- A magánnyugdíjpénztári befizetések miatt, az állami költségvetésből kieső összeg 1998-ban 20,1 milliárd forint (a GDP 0,2%-a). Ez az éves hiány 2001-re 81,3 milliárd forint volt (a GDP 0,5%-a), amit igencsak megérzett a hazai gazdaság.
A felülvizsgálat során, a 2001-ben bevezetett változtatásoknak köszönhetően, a pályakezdőknek már nem volt belépési kötelezettségük a MANYUP-ba, ráadásul lehetővé tették a visszalépést az állami rendszerbe azok számára, akik korábban csak a kötelezettség miatt léptek be magánnyugdíjpénztárba.
A pályakezdők belépési kötelezettségének eltörlését azonban 2003. január 1-től visszaállították, tehát újra kötelezővé tették a munkaerőpiacra lépők MANYUP tagságát, ráadásul az állami nyugdíjrendszerbe való visszalépést is gyakorlatilag megszüntették.
Emellett pedig ebben a törvényben az önkéntes belépés lehetőségét is szabályozták, tehát csak az dönthetett a belépésről önkéntesen, akinek legalább öt éves munkaviszonya van és 30 év alatti.
Ezzel a korhatáros szabályozással az állam célja az volt, hogy a 30 év alatti tagoknak legyen elég idejük gyűjteni magánnyugdíjpénztárban a nyugdíjig, a 30 év felettiek pedig kizárólag az állami nyugdíjrendszerben maradtak, hacsak korábban nem léptek már be a MANYUP rendszerébe.
Ez az újabb szigorítás viszont gyakorlatilag a költségvetési hiány csökkentéséért hozott intézkedéseket teljesen felülírta, hiszen a MANYUP számlákra fizetett járulékok továbbra sem az államkasszába kerültek és a kieső bevételek komolyan megterhelték a nyugdíjkasszát.
Ennek következtében pedig a költségvetésből kieső összeg 2009-re elérte a 354,1 milliárd forintos éves hiányt, ami már a GDP 1,4%-a volt.
Ez pedig a MANYUP bevezetésekor tervezett maximumnak szánt 1%-os GDP hiányt jelentősen (0,4 százalékponttal) túlszárnyalta, ráadásul a jövő sem kecsegtetett kedvezőbb trendekkel, így a magánnyugdíjpénztárak rendszerében újabb, jelentősebb változtatásokra volt szükség.
Ez az új, nagy port kavaró változtatás meg is történt 2010-ben, amiről a magánnyugdíjpénztár államosítása részben részletesen is írunk.
Először azonban nézzük meg, hogy tulajdonképpen mi is volt a MANYUP, illetve hogyan, miképpen működött.
A magánnyugdíjpénztár legfontosabb jellemzői
Röviden a magánnyugdíjpénztár, (amely MANYUP, MNYP, KMNYP néven is ismert) egy saját, névre szóló számla volt, ahol a jövedelemmel arányosan gyűlt a megtakarításunk.
Nagyon fontos tulajdonsága volt, hogy ez nem az állami nyugdíj felett jött létre, hanem valójában részben helyette, hiszen a nyugdíjjárulék egy része került ide átvezetésre, nem pedig új befizetések történtek.
A magánnyugdíjpénztárral kapcsolatos tévhitek egyik legfontosabb tényezőjét éppen ez az “apró”, ám jogilag nagyon is fontos különbség jelenti.
Ugyanis a MANYUP számlákon gyűlő pénzek legnagyobb része valójában nem a “mi saját pénzünk” volt, hanem szimplán az állami nyugdíjjárulék egy részét csoportosították át ide, és ezt a járulékot vezették “névre szólóan”, azonban ettől még ugyanúgy az állami nyugdíjjárulék része volt.
A tévhitek másik részét pedig az adja, hogy ugyan a legtöbb ember esetén valóban csak az állami nyugdíjjárulékai gyűltek a MANYUP számláján, azonban az emberek egy kisebb része még saját maga is kiegészítette számláján gyűlő pénzét, ami megint csak tovább árnyalta és komplikálta a magánnyugdíjpénztári kérdést.
Erre a számlára ugyanis korlátozott mértékben – maximum a bruttó, járulékfizetésre kötelezett bér 2%-ának megfelelő értékben – lehetőségünk volt önkéntes alapon is növelni a megtakarításunk összegét.
Ezt vagy úgy tehettük meg, hogy a saját leadózott jövedelmünkből fizettünk be pluszban, vagy – egyfajta cafeteria-elemként – a munkáltatónk fizethetett magasabb tagdíjat.
A megtakarításunk összegéről, a hozamokról, költségekről és a befizetések mértékéről a pénztárak minden évben kimutatást küldtek a tagoknak, így pontosan nyomon követhető volt a megtakarítás összege.
Habár összességében pont az volt a MANYUP lényege, hogy névre szólóan, átlátható formában gyűljön a pénzünk a nyugdíjunkra – ez végül mégiscsak igen sok félreértéshez vezetett.
Ugyanis sokan ezt, teljes joggal, úgy érezték, hogy innentől az ő pénzük és ezt elvették tőlük.
Ahogyan pedig korábban írtuk, ez a kérdés sajnos nem ilyen fekete-fehér.
Ugyan igaz, hogy névre szólt a számla, azonban jogilag a magánnyugdíjpénztáron szereplő pénz a legtöbb ember esetén egyenlő volt az állam által átcsoportosított állami nyugdíjjárulék, hozamokkal korrigált összegével.
Továbbá nyugdíjjárulék jogcímen is érkezett rá a pénz, így tehát az állam rendelkezhetett felette.
Azonban másik oldalról, akik a saját, adózott jövedelmükből is félretettek a MANYUP számlájukra, már sokkal árnyaltabb lett a helyzet, hiszen a saját pénzük is a számlára került. Azonban itt sem az történt, hogy végül az állam elnyelte volna ezeket a befizetéseket, hanem szimplán visszafizették a befizetésekből összegyűlt pénzt.
A magánnyugdíjpénztár működése
Ahogy tehát írtuk, a magánnyugdíjpénztárba a befizetéseket a munkavállalói járulék megosztásából fedezték.
Ez az induláskor, vagyis 1998-ban azt jelentette, hogy a bruttó fizetésünk 7%-a volt a munkavállalói nyugdíjjárulék.
Annak, aki magánnyugdíjpénztári tag volt, a 7%-ból 6% ment a MANYUP számlára, 1% pedig az államkasszába.
A nyugdíjjárulék mértéke 2011-re azonban már megváltozott: a teljes nyugdíjjárulék levonás a bruttó fizetésünk 9,5% volt, amiből 8% került a MANYUP számlára, 1,5% pedig az államkasszába.
Azt azonban jó, ha tudjuk, hogy az állami nyugdíj nemcsak a bruttó bérünkből levont 18,5%-os társadalombiztosítási járulékban található nyugdíjjárulékból tevődik össze, hanem ezt még a munkáltatói nyugdíjjárulék befizetése is kiegészíti, ami 1998-ban és 2011-ben is 24% volt (és ami jelenleg a 13%-os szochóban van benne).
2011-ben a munkáltatói nyugdíjjárulékot az állam nyugdíjadóra nevezte át. Ez ma a munkáltató által fizetett adó, vagyis a szociális hozzájárulás (szocho). Ennek azért volt jelentősége, mert a járulékkal szemben, az adóért nem jár semmilyen ellenszolgáltatás, tehát az államosítás után az államnak a magánnyugdíjpénztári rendszerben maradók felé már nem lett volna nyugdíjfizetési kötelezettsége. (A MANYUP tagok állami nyugdíjból való kizárást egyébként később visszavonták, így ma már ők is jogosultak az állami nyugdíj egy részére.)
Ez azért fontos, mert a 24%-os munkáltatói nyugdíjjárulék minden esetben az államkasszába került, és – az előzetes elképzelések szerint – ez tehette volna lehetővé azt, hogy a nyugdíjrendszer két pillére együttesen biztosítsa a nyugdíjat.
A tervek szerint tehát, a teljes nyugdíj 75%-át az állami nyugdíj adta volna, a maradék 25%-ot pedig a magánnyugdíjpénztári befizetésekből finanszírozták volna.
Azonban – mint tudjuk – az elképzelést ebben a formájában végül nem sikerült megvalósítani.
A magánnyugdíjpénztárba befizetett összeget a nyugdíjkorhatár elérésekor egy összegben, vagy havi nyugdíjként lehetett volna felvenni. Ennek pontos összegét a statisztikai várható életkorig hátralévő hónapok alapján számolták volna ki.
A magánnyugdíjpénztár államosítása
Az állam 2010-ben a magánnyugdíjpénztárak és az állami nyugdíjrendszer együttes fenntartására, havi 30 milliárd forintot költött, ami rendkívül megterhelte az államkasszát.
Egyre jobban azt lehetett látni, hogy ha továbbra is két pilléren áll a nyugdíjrendszer, akkor igazából egyik pillér sem fog állva maradni.
A magánnyugdíjpénztári számlákban összegyűlő pénz önmagában nem volt elég senki számára sem egy élhető nyugdíjhoz, viszont az állami nyugdíjakat egyre nehezebb volt kifizetni a magánnyugdíjpénztárak miatt elvont nyugdíjjárulékok hiánya miatt.
Ráadásul egyre nyilvánvalóbbá és erősebbé vált a társadalom elöregedése, így a nyugdíjkérdés is égetővé vált. Ebből kifolyólag szükség volt egy újabb reformra, amelyet tovább sürgetett az amúgy is fokozódó államháztartási hiány, illetve az EU és az IMF (Nemzetközi Valutaalap) hitelek visszafizetési kötelezettsége.
A magánnyugdíjpénztárak miatt az állami nyugdíjrendszer egyre nagyobb problémákkal küzdött, ezért volt szükséges 2011-ben az addig befizetett járulékok átcsoportosítására.
Ezen problémák együttes feloldására az állam megkezdte a magánnyugdíjpénztárak fokozatos megszüntetését, és a nyugdíjrendszer visszaállítását egy fő pillérre (az állami pillérre), az öngondoskodási nyugdíj-megtakarítások állami támogatása mellett.
Ennek egyik első lépése volt, hogy 2010. november 1-je és 2011. december 31-e között felfüggesztették a magánnyugdíjpénztári befizetéseket, hogy ez idő alatt kidolgozzák a törvényi feltételeit annak, miképp lehet visszalépni a MANYUP-ból, az állami nyugdíjrendszerbe.
Az a kérdés, hogy ez volt-e a legjobb lépés az állam részéről a nyugdíj problémák feloldására egy teljesen helytálló kérdés és szakmán belül is igencsak vitatott rá a válasz. A mai napig sokan gondolkoznak rajta, hogy mi lett volna a leginkább helyes rendelkezés. Az a kérdés viszont nem vitatott, hogy valamit muszáj volt lépni, ugyanis a nyugdíj-kérdés a mai napig egyre nagyobb fenyegetettséget jelent és nem lehet figyelmen kívül hagyni.
A magánnyugdíjpénztár megszüntetése 2011-ben
A magánnyugdíjpénztári tagok száma 2010-ben meghaladta a 3 millió főt, a teljes vagyon pedig a 3000 milliárd forintot, aminek a nagy része magyar állampapírokba, illetve befektetési jegyekbe és részvényekbe került befektetésre.
Annak, hogy ezek az állampapírok így visszakerültek az állam kezébe, az államadósság csökkentése szempontjából igencsak nagy jelentősége volt (erről a következő részben részletesebben is írunk).
Most azonban nézzük meg, hogy milyen törvényi szabályozásokkal olvasztották be a magánnyugdíjpénztári befizetéseket:
2010. november 2-i hatállyal két törvény lépett életbe:
- Megszűnt a kötelező magánnyugdíjpénztári tagság, és lehetővé tették az állami nyugdíjba való visszalépést.
- Törvényileg is szabályozták azt a korábbi intézkedést, ami szerint 2010. november 1-je és 2011. december 31-e között a teljes nyugdíjjárulék, ami 2010-ben 9,5% (vagyis a havi 30 milliárd forint), az állami nyugdíjkasszába került, a magánnyugdíjpénztárba pedig 0%.
2010. december 21-én kihirdetett törvény kimondta, hogy azok a MANYUP tagok, akik 2011. január 31-ig nem lépnek vissza az állami nyugdíjrendszerbe – és járulékaikat továbbra is a pénztárba kívánják fizetni – , nem kapnak nyugdíjat az államtól. (Ezt a törvény később módosították, ugyanis az államosítás után a MANYUP rendszerében maradók is kaptak nyugdíjat, hiszen a nyugdíjjárulékok végül kötelezően a közös kasszába kerültek teljes egészében.)
Tulajdonképpen ennek a törvénynek az értelmében csak azoknak kellett nyilatkozni, akik vállalva az állami nyugdíj elvesztésének a kockázatát, mégis magánnyugdíjpénztári tagok akartak maradni. Azok ugyanis, akik nem tettek nyilatkozatot 2011. január 31-ig, automatikusan átkerültek az állami nyugdíjrendszerbe.
Ezeket a törvényeket 2010-ben gyakorlatilag két hónap alatt fogadták el, aminek az elsődleges célja az volt, hogy a magánnyugdíjpénztár és az állami nyugdíj vegyes finanszírozásából származó megnövekedett államadósságot csökkentsék és a nyugdíjrendszert rövid-közép távon stabilizálják.
A gyorsan bevezetett törvényi feltételek tompításának érdekében, a kormány ígéretet tett arra, hogy a megszüntetett magánnyugdíjpénztárakból az államkasszába áramló pénz egy részét egyéni számlákon vezetik majd, ami örökölhető is lesz – ez azonban egyáltalán nem valósult meg – a másik részét pedig az államadósság csökkentésére fordítják.
Mi történt a MANYUP államosítása után?
2011. január 31-e után a magánnyugdíjpénztári tagok 97%-a döntött úgy, hogy visszalép az állami nyugdíjrendszerbe.
A nyilvánosságra hozott adatok alapján mintegy 102 ezer fő pedig továbbra is magánnyugdíjpénztári tag maradt.
Mivel az államosítás után más intézkedések vonatkoztak a visszalépőkre mint azokra, akik a magánnyugdíjpénztári tagság mellett döntöttek, ezért az átláthatóság, és a könnyebb megértés érdekében, mi is külön írunk róluk.
Az állami nyugdíjrendszerbe visszalépők
A visszalépők magánnyugdíjpénztári befizetéseiből az állam megközelítőleg 3.000 milliárd forintot csoportosított át a közös kasszába.
Az előzetes ígéret – miszerint egyéni, örökölhető számlára vezetik át a MANYUP befizetések egy részét – nem valósult meg, mivel ez az összeg a közös felosztó-kirovó rendszerbe került.
Ugyanakkor az államosítás után a visszalépett magánnyugdíjpénztár tagok adómentesen megkapták a reálhozamot (vagyis az inflációval kamatoztatott tőke felett megmaradó hozamrészt), a kiegészítő tagdíj befizetéseket, függetlenül attól, hogy a nettó jövedelmünkből mi fizettük vagy kiegészítő cafeteria-elemként a munkáltató fizette.
Tehát az a gyakori tévhit, hogy az állam elvette a magán befizetéseinket is és azokat is beolvasztotta az államkasszába, nem igaz. Az állam csak a járulék felett rendelkezhet és csak azokat olvasztotta be az államkasszába, a plusz önkéntes befizetések felett nincs jogköre, így azokat vissza is fizette a befizetőknek.
Mindezek mellett, a visszalépők MANYUP számláin összegyűlt nyugdíjjárulékok az államadósság csökkentésére is jelentős hatást gyakoroltak.
A pénztárak közel 1400 milliárd forintot (csaknem 50%-át a megtakarításoknak) állampapírban tartották. Maga az állampapír egy fizetési kötelezettséget testesít meg, az állam részéről. Ez gyakorlatilag egy hitel, amit az állampapír vásárlásával adunk az államnak.
Amikor tehát a magánnyugdíjpénztárakat államosították, akkor ezek az állampapírok visszakerültek az állam kezébe és gyakorlatilag megsemmisült a visszafizetési kötelezettsége, a pénz pedig az államháztartási hiányt csökkentette.
A magánnyugdíjpénztárban maradók
Miután a szigorú szabályozás ellenére is sokan (kb. 102 ezer fő) maradtak magánnyugdíjpénztár tagok, az állam enyhítette a törvényi feltételeket.
Ennek értelmében a maradó MANYUP tagok eddig befizetett pénze továbbra is a pénztárban kamatozhat.
Azonban a 2011 után az új járulékbefizetések már nem a pénztárba, hanem az államkasszába mennek ugyanúgy, ahogyan a nem magánnyugdíjpénztári tagok járulékai. Cserébe viszont tőlük sem veszik el az állami nyugdíjat.
A magánnyugdíjpénztárakba tehát plusz tagdíjat 2011 után már csak teljesen önkéntes alapon, a leadózott jövedelemből lehetett fizetni.
Ennek az önkéntes tagdíj fizetésnek egy 2015-ben életbe lépett jogszabály miatt volt jelentősége, ami kimondja, hogy felszámolják azokat a pénztárakat, ahol a tagdíjat fizetők száma kevesebb mint 70%.
Ez tehát azt jelentette, hogy a megszűnő pénztárak tagjai dönthettek arról, hogy visszalépnek az állami nyugdíjrendszerbe – ami után megkapták a reálhozamot és a járulék feletti befizetéseik összegét -, vagy átléphettek egy másik, még működő magánnyugdíjpénztárba.
Az tehát jól látható, hogy az állam több módon is megpróbálta törvényi úton ellehetetleníteni a magánnyugdíjpénztárak életét, hogy a lehető legtöbb pénzt vissza tudja csorgatni az állami kasszába.
Mi volt a jó döntés?
Mindezek után jogosan merülhet fel a kérdés, hogy a tagoknak megérte a maradás vagy jobban jártak volna a magánnyugdíjpénztári tagság megszüntetésével?
Mivel ez egy összetett kérdés, ezért nincs egy mindenki számára egyértelműen adható válasz.
Ez ugyanis attól is függ, hogy ki mennyi ideig volt tag, mekkora jövedelme volt akkor, fizetett-e önkéntes befizetést rá vagy sem, és hogy hány éve van még hátra a nyugdíjig.
A kilépés időpontja még ezek mellett függhetett attól is, hogy mennyire volt szükségünk éppen aktuálisan egy nagyobb pénzösszegre, amit a reálhozam kifizetése és az esetleges önkéntesen befizetett összeg jelenthet.
Alapvetően a magánnyugdíjpénztárak esetében is igaz az, hogy minél később nyúlunk a nyugdíj-megtakarításhoz, annál több hozamot fog tudni termelni a számunkra.
A hosszabb futamidő mellett szól az is, hogy a magánnyugdíjpénztárak befektetéseiben a kis ingadozások is nagy nyereséget, illetve veszteséget is termelhetnek, mivel az állampapírok mellett részvények is szerepelnek a befektetési portfóliókban. Ezt a kockázatos ingadozást pedig a hosszabb befektetési idő tudja kiegyenlíteni.
Azt azonban nem győzzük eleget hangsúlyozni, hogy mindenkinek egyénileg érdemes mérlegelnie, hogy magánnyugdíjpénztári tagként visszalép-e az állami nyugdíjba, vagy sem. Ugyanis nem mindegy, hogy a nyugdíjkorhatár elérésekor MANYUP tagként, vagy az állami rendszerbe visszalépve kapunk-e magasabb nyugdíjat.
Nézzük meg tehát, hogy milyen lehetőségeket érdemes figyelembe venni a nyugdíjba vonulás előtt:
- Lehetőség van a nyugdíj előtt visszalépni az állami nyugdíjrendszerbe.
Ebben az esetben egy összegben megkapjuk a reálhozamot és az önkéntes befizetéseket, a járulékként befizetett pénzünk pedig az államkasszába kerül.
Tehát, ha ezt az utat választjuk, akkor ugyanúgy 100%-os állami nyugdíjat kapunk, mint azok, akik az államosítás során léptek vissza az állami rendszerbe, vagy akik egyáltalán nem is voltak magánnyugdíjpénztár tagok.
Ez a döntés azoknak lehet megfontolandó opció, akiknek kevés pénzük van bent vagy magánnyugdíjpénztári időszakban sokkal jobban kerestek, mint most, ezért jelentősen számítana nekik állami nyugdíj szempontjából.
Minden más esetben valószínűsíthető, hogy sokkal jobb választás a maradás, mert ha maradunk, akkor nyugdíjba vonuláskor a teljes egyenleget, vagyis a tőkét + inflációval megegyező hozamot + reálhozamot + tagdíjkiegészítést + annak hozamait is megkapjuk. - Magánnyugdíjpénztári tagok maradunk és járadék formájában vagy egy összegben kérjük a MANYUP számlán megtakarított és befektetett pénzünket.
Ebben az esetben viszont több fontos szempontot szem előtt kell tartani: Egyrészt, járadékfolyósításra csak egy pénztár jogosult (Horizont), így ezt más működő pénztártag csak abban az esetben kérheti, ha előtte átlép a Horizont pénztárba.
Az összes többi nyugdíjpénztárnál kizárólag egy összegben kérhetjük összegyűlt pénzünket, ami sokak számára akár szimpatikusabb is lehet, viszont ügyelnünk kell rá, nehogy túl hamar feléljük azt.
Másrészt pedig, ha valaki MANYUP tagként megy nyugdíjba, akkor az állami nyugdíjnak csak a 70-80%-ára jogosult. Ez érthető abból a szempontból, hogy a nyugdíjjárulékának egy része (maximum 12 év – 1998-2010 között) a magánnyugdíjpénztárba került, tehát azt az összeget levonják az állami nyugdíjból.
A magánnyugdíjpénztárakban maradt tagok nyugdíj helyzete tehát összetett kérdés, például azt is jó, ha figyelembe vesszük, hogy a jelenlegi magánnyugdíjpénztári folyósítás összege nem fedezi teljes egészében az állami nyugdíjból hiányzó 20-30%-os hiányt, ugyanakkor 10-15 év múlva akár előfordulhat, hogy már teljesen kiegészítheti egymást ez a vegyes nyugdíjkifizetés (főleg ha az állami nyugdíjak csökkennek reál-értéken).
Ugyanis mindezek mellett azt is látni kell, hogy a magánnyugdíjpénztárak államosítása a nyugdíj problémát csak rövid távon halasztotta el, úgymond aktuális költségvetési szinten oldotta csak meg.
Az egyre növekvő élettartam, a csökkenő születésszám és az egyre nagyobb arányú kivándorlás miatt a közép-hosszú távú nyugdíjak ugyanis továbbra is veszélyben vannak.
Ráadásul most már a magánnyugdíjpénztárak megszüntetésével, a teljes nyugdíj kifizetés az államra hárul, miközben egyre több nyugdíjast kell egyre kevesebb járulékból eltartani.
Élet a magánnyugdíjpénztárak után
Jelenleg, a 2015-ös tagdíjfizetők arányát szabályozó törvény után, már csak négy nagy magánnyugdíjpénztár működik:
- MKB Rt. Magánnyugdíjpénztár
- Horizont Magánnyugdíjpénztár
- Budapest Magánnyugdíjpénztár
- Szövetség Magánnyugdíjpénztár
A magánnyugdíjpénztári államosítás utáni kezdeti 102 ezerről mára a pénztártagok száma mindösszesen 55 000 főre csökkent, akiknek a teljes megtakarítása kb. 250 milliárd forintra tehető.
Jól látható tehát, hogy jelentősen csökkent a tagok száma és a megtakarítások összege is.
Ráadásul, minden évben felülvizsgálják az éves tagdíjfizetők számát, ami tehát újabb rizikót jelenthet azok számára, akiknek a “feje fölül felszámolják” a pénztárat.
Ezt a kockázatot csökkenthetjük, ha a magánnyugdíjpénztár helyett vagy mellett egy másik, önkéntes alapú nyugdíj-előtakarékossági formát is választunk, amely teljesen független az államtól.
Hiszen, ahogy azt már számos cikkünkben megírtuk, a jelenlegi nyugdíjrendszer nem fenntartható, így valamilyen öngondoskodási forma minden esetben szükséges.
Önkéntes nyugdíjpénztár, nyugdíjbiztosítás, vagy nyugdíj-előtakarékossági számla? Igencsak jó kérdés, hogy kinek mi a megfelelő alternatíva. Ennek felkutatásához és letisztázáshoz azonban érdemes egy független nyugdíjszakértő tanácsát is igénybe venni, aki díjmentes tanácsadással segít nekünk.
Jelenleg hazánkban három államilag is elismert nyugdíj-előtakarékossági típus közül választhatunk, amiket az állam 20%-os adó-visszatérítéssel is támogat:
A továbbiakban röviden bemutatjuk ezt a három valóban privát, államtól teljes mértékben független nyugdíj-előtakarékossági típust, és azt, hogy ezeket az állam miért nem tudja államosítani a magánnyugdíjpénztárakkal ellentétben.
Önkéntes nyugdíjpénztár
Az önkéntes nyugdíjpénztárat a szerencsétlennek mondható névválasztás miatt gyakran összekeverik a magánnyugdíjpénztárral, és az államosítás óta sokan bizalmatlanok magával az önkéntes öngondoskodással kapcsolatban is.
Pedig, ahogy azt már korábban is írtuk, a három pilléres nyugdíjrendszer harmadik pillérének az önkéntes nyugdíjpénztárat és egyéb öngondoskodást tervezte az állam.
Vagyis, ahogy az a nevében is benne van, a nyugdíjrendszer tartóoszlopai közül ez már az 1994-es tervezet idején is önkéntesen választható volt, szemben az 1998-ban bevezetett kötelező magánnyugdíjpénztárral.
Az önkéntes nyugdíjpénztárakba – ami a legrégebbi öngondoskodási forma hazánkban – kizárólag a már leadózott, nettó jövedelmünkből fizethetünk tagdíjat, vagy munkáltatói hozzájárulásokból; mindkettőt teljesen függetlenül az államtól.
Ellentétben a magánnyugdíjpénztári befizetésekkel, ami tulajdonképpen a nyugdíjjárulék egy részének névre szóló, külön számlára való átcsoportosítása volt, tehát valójában mindig is az állam rendelkezhetett felette.
Magyarul, az önkéntes nyugdíjpénztárak esetében nettó jövedelemből fizetjük a tagdíjat, az államosítás előtt pedig a magánnyugdíjpénztárakba a bruttó bérünkből levont, egyébként is megfizetendő járulék került.
És hogy mik az önkéntes nyugdíjpénztárak legfontosabb jellemzői?
- Nagy előnyük, hogy alacsony, akár havi 4000 forintos befizetésekkel is indíthatóak, így a pályakezdő fiatalok számára is elérhető öngondoskodási forma lehet.
- Az önkéntes nyugdíjpénztárak befektetési portfóliójában nagy arányban még mindig magyar állampapírok szerepelnek, ezek ugyanis relatíve biztonságosnak számítanak. Ugyanakkor magasabb kockázatú részvényeket is tartalmaznak, ezért az önkéntes nyugdíjpénztár hozamok is 5-7% között várhatóak. Ebben az esetben viszont jó, ha tisztában vagyunk azzal, hogy a megtakarításunk teljesítménye a legtöbb esetben jórészt a hazai gazdaság teljesítményétől függ majd.
- Az állam adókedvezménnyel támogatja az önkéntes nyugdíjpénztárakban történő öngondoskodást, így az éves befizetésünk 20%-át, de maximum 150 000 forintot jóváírnak a megtakarítási számlánkon.
- Az önkéntes nyugdíjpénztár futamideje, a mindenkori nyugdíjkorhatár elérésével jár le, tehát az éppen aktuálisan érvényben lévő nyugdíjkorhatár betöltésével juthatunk csak adómentesen a megtakarításunkhoz.
Nyugdíjbiztosítás
- Ez a jelenleg legnépszerűbb előtakarékossági forma, több mint 70 különböző módozat érhető el, amik közül mindenki megtalálhatja a számára megfelelő típust.
- A nyugdíjbiztosítást jellemzően 8.000 – 12.000 forintos havidíjjal indíthatunk, aminél alacsonyabb összeget nem is határozhatunk meg havi tagdíjnak. Ha ennyit nem tudunk havonta félretenni, akkor ez például döntő érv lehet a nyugdíjbiztosítás vagy önkéntes nyugdíjpénztár választás között.
- A befektetési portfóliót a saját kockázatvállalásunktól, habitusunktól függően mi állíthatjuk össze. Ezért a nyugdíjbiztosítás esetében a várható hozamok – hasonlóan az önkéntes nyugdíjpénztárhoz – lehetnek mérsékeltek, de biztosabbak, vagy akár magasabbak is. Ezek egy relatíve fix, hozzávetőlegesen 7-9%-os sávot takarnak.
- Mivel államilag elismert öngondoskodási forma, ezért az állam a nyugdíjbiztosítást is 20%-os adó-visszatérítéssel támogatja. Ennek maximuma nyugdíjbiztosítás esetén: 130 000 Ft.
- A nyugdíjbiztosítás futamideje – a másik két nyugdíjcélú megtakarítással ellentétben – a szerződéskötéskor érvényes nyugdíjkorhatár elérésekor jár le, ami jelenleg 65 év. Ez a nyugdíjbiztosítás egyik előnye a másik két nyugdíj–előtakarékossággal összehasonlítva.
Nyugdíj-előtakarékossági számla (NYESZ)
- A NYESZ eltér a másik két nyugdíjcélú megtakarítási formától, hiszen ez leginkább a tartós befektetési számlára (TBSZ-re) hasonlít.
Éppen ezért, ez az öngondoskodási típus leginkább csak a pénzügyi affinitással rendelkezők számára ajánlott, hiszen itt mi kezeljük a befektetéseinket és többet kell foglalkoznunk vele. - Jellemzően alacsony költségek mellett fektethetjük be a pénzünket, ami a menedzseléstől függően, akár magas hozamot is hozhat számunkra.
- A 20%-os NYESZ adókedvezményt erre a megtakarítási típusra is igényelhetjük, amelynek maximuma évi 100 000 forint.
- A futamideje a NYESZ-nek az önkéntes nyugdíjpénztárhoz hasonlóan a mindenkori nyugdíjkorhatár elérésével jár le, tehát az aktuálisan érvényben lévő nyugdíjkorhatár számít, így egy esetleges nyugdíjkorhatár-emelés negatívan érinti.
| Önkéntes nyugdíjpénztár | Nyugdíjbiztosítás | Nyugdíj-előtakarékossági számla | |
|---|---|---|---|
| Minimumtagdíj | 4-5.000 Ft/hó | 8-12.000 Ft/hó | Egyéni befizetés alapján |
| Várható hozam mértéke | 5-7% | 7-9% | Egyéni befektetés kezelés függvénye |
| Adójóváírás | Éves díj 20%-a, max. 150.000 Ft | Éves díj 20%-a, max. 130.000 Ft | Éves díj 20%-a, max. 100.000 Ft |
| Futamidő vége | Mindenkori nyugdíjkorhatár elérésével jár le | Szerződéskötéskor érvényes nyugdíjkorhatár elérésével jár le | Mindenkori nyugdíjkorhatár elérésével jár le |
Miért nem olvaszthatja be ezeket az állam?
A magánnyugdíjpénztárak államosítása után azt a politikai döntéshozók is látták, hogy a nyugdíjrendszer összeomlását az államosítás csupán csak elodázta, meg nem oldotta.
Éppen emiatt egyre jobban támogatni kezdte az önkéntes befizetéseken alapuló nyugdíj-előtakarékosságokat, hogy ezzel is ösztönözze az emberek öngondoskodását, így támogatva azt, hogy a lakosság ne csak az állami nyugdíjtól függjön majd, hanem legyen egy saját, nyugdíjcélú megtakarítása is.
Az tehát nem meglepetés az államnak sem, hogy a legtöbb ember számára valamilyen önkéntes megtakarításra mindenképpen szükség van a nyugdíjas évekre, éppen ezért támogatja ezeket éves +20%-os adó-visszatérítéssel.
Ez a támogatás azonban csak a fenti három, állam által elismert előtakarékossági típusra vonatkozik (nyugdíjbiztosítás, ÖNYP, NYESZ), hiszen ezek a megtakarítások vannak hivatalosan is a nyugdíjcélhoz kötve, így kizárólag ezek minősülnek nyugdíj-megtakarításoknak.
És hogy ezek mennyiben mások, mint anno a magánnyugdíjpénztár?
Mert ezekhez, az adó-visszatérítésen túl, az államnak semmi köze.
A jelenleg elérhető, önkéntes alapon működő nyugdíj-megtakarítások teljesen függetlenek az államtól, így nem juthatnak a magánnyugdíjpénztárak sorsára.
Az önkéntesen fizetett nyugdíj-megtakarításokba ugyanis a már leadózott jövedelmünkből teszünk félre, így gyakorlatilag az a magántulajdonunkat, magán vagyonunkat jelenti.
Emiatt pontosan ugyanannyi köze van ezekhez a nyugdíj-megtakarításokhoz az államnak, mint a bankszámlánkon lévő pénzünkhöz, tehát egyszerűen nem képes hozzányúlni.
Sőt, a nyugdíjbiztosítások esetén további extra biztonságot jelent, hogy ott a megtakarításunk biztosítónál van vezetve. Így jogilag nem csak megtakarításnak, hanem biztosításnak is minősül, ebből kifolyólag pedig a NAV sem képes inkasszálni.
Éppen ezen védelmek miatt nem kell attól tartani, hogy “ugyanaz megtörténik mint a magánnyugdíjpénztárnál” és “elveszi az állam a pénzünket”.
Abban az esetben ugyanis nem a saját megtakarított pénzünket vette vissza az állam, hanem kizárólag az egyébként is az államnak járó nyugdíjjárulékokat csoportosította vissza, ami felett mindig is rendelkezési joga volt.
Ha visszaemlékszünk, anno még a magánnyugdíjpénztáraknál sem nyúlt az állam a magán befizetésekhez (tagdíjkiegészítések), hanem azt külön tételként vissza is fizették a megtakarítóknak.
Itt pedig még sokkal jobban elkülönül az államtól minden befizetés, így azokhoz semmivel sincs több joga, mint a bankszámlánkon vagy a “párnánk alatt” gyűlő pénzünkhöz.
Mivel tehát ezek a nyugdíj-megtakarítási formák teljesen önkéntes alapon működnek, az adózott jövedelmünkből, államtól független pénzintézeteknél és független jogi konstrukciókban, ezért annak indításáról és megszüntetéséről is kizárólag mi döntünk és nem az állam.
Miért fontos a nyugdíjcélú öngondoskodás?
Ahogy azt fentebb bemutattuk, havonta közel 30 milliárd forint esett ki az állami nyugdíjkasszából a magánnyugdíjpénztári rendszer fenntartásával, ami jelentős terhet rótt a költségvetésre.
Ennek visszaalakítására döntött úgy az állam, hogy megszünteti a nyugdíjrendszer második lábát és inkább egy lábra, az állami nyugdíjra építi fel a nyugdíjrendszert az öngondoskodás támogatása mellett. A döntés helyessége ugyan mai napig vitatott, ám azt be kell látni, hogy valamit valóban muszáj volt lépni a magyar nyugdíjrendszer fenntarthatósága és az ország akkori eladósodottságának megfékezése érdekében.
Mivel a magánnyugdíjpénztári befizetések a nyugdíjjárulékból épültek fel, ezért ezzel az összeggel az állam rendelkezhetett, így jogilag is megtehette a magánnyugdíjpénztárak államosítását, ezzel egy lábra helyezve a nyugdíjrendszert.
Bár ezzel az csökkentették az államadósságot és elodázták a nyugdíjkérdésből, az államháztartási hiányból, valamint az EU-tól és a Nemzetközi Valutaalaptól kapott hitelből fakadó problémákat, azonban megoldani nem sikerült a nyugdíjkérdést, csak elhalasztotta annak érezhetően káros hatásait.
A magánnyugdíjpénztárak megszüntetése 2011-ben érthetően mind a mai napig heves indulatokat gerjeszt, hiszen sokan megkérdőjelezik azt, hogy az állam mire használta fel pontosan a visszavett pénzeket, és szakértői körökben is vitatott, hogy ez volt-e vajon a legjobb lépés a nyugdíjrendszer fenntartására és megújítására.
A nyugdíjrendszer továbbra is jelentős fenyegetettség alatt áll a társadalmi változások miatt (ennek jórészt az elöregedő társadalom az oka), azonban ennek hatásait még nem feltétlen érzi mindenki a bőrén.
A komoly gondok kb. 10-15 év múlva lesznek érezhetőek, nagyjából azok számára akik 10-15 év múlva vagy annál később fognak nyugdíjba vonulni.
Ekkor viszont igencsak erős lesz a hatása, és addigra igen komoly nehézségekkel kell szembenéznie azoknak, akik – még aktív munkavállalóként – nem tettek félre maguknak. Azt, hogy milyen nyugdíjra számíthat, állami nyugdíjkalkulátorunkkal is kiszámolhatja.
Szerencsére mára vannak olyan alternatívák, amelyeken megéri gondolkozni a biztos jövő megalapozása céljából.
Ilyenek az államilag, adó-visszatérítésen keresztül támogatott, ám államtól független nyugdíj-előtakarékosságok, mint a már fentebb említett önkéntes nyugdíjpénztár, a nyugdíjbiztosítás vagy a nyugdíj-előtakarékossági számla (NYESZ).
Ezek között számos különbség létezik és igen nagy a kínálat is a piacon, így mindenkinek az egyéni preferenciái szerint érdemes eldöntenie azt (akár egy nyugdíjszakértő segítségével), hogy melyik előtakarékossági formát, és azon belül is melyik módozatot választja – hiszen az igények egyénenként jelentősen eltérőek lehetnek.
A legtöbb ember számára ez a sok információ könnyen bonyolult lehet, és voltaképp nehéz is pontos és átlátható tájékoztatáshoz jutni. Nem is beszélve arról, hogy rengeteg ideje rá tud menni arra, amíg valaki önállóan megtalálja a számára ideális(nak vélt) megtakarítást.
Éppen ebben segítünk leendő ügyfeleinknek azzal, hogy pénzintézetektől függetlenül, ingyenesen összehasonlítjuk az érdeklődők számára a teljes hazai nyugdíj-megtakarítási piacot.
Ezenkívül megvizsgáljuk a lehetőségeket az általuk fontosnak jelzett szempontok alapján és magasan képzett nyugdíjszakértőink díjmentesen segítenek eligazodni a választásban, valamint a pénzintézetekkel történő kapcsolattartásban.
Minden élethelyzet egyedi és több mint 70 megtakarítás létezik, az egyes típusok között pedig akár több millió forintos különbség is lehet.
