Ki ne szeretne boldog és békés nyugdíjas éveket? Ki ne vágyna arra, hogy amikor már túl van a munkával töltött időszakon, akkor végre lazíthasson, és többet foglalkozhasson a kedvteléseivel, a családjával, a barátaival?
A jó hír, hogy erre minden lehetőségünk megvan, már olyan szempontból, hogy előreláthatóan jóval tovább fogunk élni, mint amennyi a felmenőinknek adatott. Na persze, a gondtalan időskorhoz két dologra azért még szükség lenne: jó egészségre és stabil anyagi helyzetre.
Sajnos ebből a szempontból már rosszabbak az kilátásaink. Statisztikák szerint a magyar nyugdíjasoknak átlagosan mindössze 4,7 egészségben eltöltött év adatik, utána már betegségekkel terhelten élnek tovább. Ami pedig az anyagi biztonságot illeti: a mai aktív munkaképes korosztály aligha számíthat anyagi jólétre, ha kizárólag az állami nyugdíjrendszerre támaszkodik.
Jelenleg még nem lehet érzékelni (talán csak sejteni) azon visszafordíthatatlan gazdasági-társadalmi változások hatásait, amelyek annyira súlyosak, hogy társadalomtudósok, pénzügyi elemzők, gazdasági szakemberek egyöntetű véleménye: a jelenlegi nyugdíjrendszer aranykora végleg leáldozott.
Hogy miért? Részben egyszerűen csak demográfiai okok miatt: Európában jelenleg 89 millió nyugdíjas él, ez a teljes népesség 20%-a. Számítások szerint 2060-ra 131 millióan lesznek. Ez a szám a teljes népességnek körülbelül 30%-át jelenti majd.
Ezzel szemben egyre kevesebb gyerek születik, azaz kevesebben fognak dolgozni, gazdasági termelő tevékenységet folytatni. Jelenleg több mint három dolgozóra jut egy nyugdíjas. Azonban szűk 50 esztendő leforgása alatt, 2070-re ez a helyzet drasztikusan megváltozik: durva becslések szerint két aktív munkaképes járulékaiból kell finanszírozni egy fő nyugdíját.
Ilyen mértékű elöregedésre még nem volt példa a kontinens történetében. Olyan kihívás ez, ami az egész társadalmat próbára teszi majd.
Mit tesz Európa a katasztrófa elkerülése érdekében? Hogyan, milyen intézkedésekkel készül fel a megváltozott körülményekre? Mit tesznek a politikusok, mit tesznek a munkáltatók, és mit tehetünk mi, magánszemélyek?
Miért kapjuk a nyugdíjat?
Mielőtt rátérnénk a válaszokra, röviden tekintsük át, mi is jellemzi a jelenlegi nyugdíjrendszereket!
Az európai nyugdíjrendszerek a folyamatosan változó gazdasági és munkaerőpiaci feltételek közepette fejlődnek, és alapvetően az úgynevezett felosztó-kirovó elven működnek. Ez azt jelenti, hogy a munkaképes korú társadalmi réteg – a munkavállalók és a munkáltatók – együttes befizetéseiből fedezik az időskorúak számára folyósított nyugdíjat.
Az európai országokban jelenleg az úgynevezett felosztó-kirovó nyugdíjrendszer működik, amelyet komolyan veszélyeztet a társadalom elöregedésének problémája.
Azt, hogy a nyugdíj milyen életszínvonalat biztosít – hivatalos fogalommal élve, milyen a megfelelősége –, az Unió minden évben felülvizsgálja, és ennek alapján elkészíti az úgynevezett nyugdíj-megfelelőségi jelentését.
Ez három tényezőt vesz figyelembe a nyugdíj tekintetében, mégpedig hogy a folyósított összeg:
- mennyire képes megelőzni az elszegényedést;
- mennyire helyettesíti a korábbi munkából származó jövedelmet;
- valamint, hogy mennyi időn keresztül fizetik a nyugdíjaskorú számára.
A demográfiai folyamatokból adódóan világos: amennyiben az a szándék, hogy a nyugdíjak továbbra is képesek legyenek biztosítani a jelenlegi életszínvonalat, azaz fennmaradjon a megfelelőségük, nyugdíjreformokra van szükség. Ezek a folyamatok már jó ideje zajlanak Európa-szerte, noha a 2009-es globális gazdasági válság sajnos átmenetileg megtörte a lendületüket. Ettől függetlenül azonban egyre több országban látjuk: a felelős politika felvállalja ezeket a sokszor népszerűtlen intézkedéseket.
A reformokban alapvetően három tendencia érhető tetten:
- A munkával töltött életszakasz meghosszabbítását szorgalmazzák: ez a nyugdíjkorhatár emelését, valamint a későbbi nyugdíjba vonulás ösztönzőkkel történő előmozdítását jelenti.
- A nyugdíjrendszerek jövedelemfenntartó képességének javítására irányulnak.
- Az öngondoskodást ösztönzik, az egyéni felelősségvállalásra hívják fel a figyelmet.
Nézzük meg ezeket egy kicsit részletesebben!
Tovább maradni a munkaerőpiacon
Kézenfekvő megoldás: ha a népesség átlagéletkora nő, növelni kell a munkában töltött évek számát is. Ezt egyrészt a nyugdíjkorhatár emelésével, másrészt pedig a nyugdíj melletti munkavállalás lehetőségének megteremtésével lehet megtenni.
Az Egyesült Királyságban (ahol közel 200 ezer honfitársunk dolgozik) rendszeresen, de legalább hatévente vizsgálják felül az állami nyugdíjkorhatárt. Ezt 2018-tól kezdve immár a 65. életévben határozták meg, és 2028-ra fokozatosan 68 évre emelik. Ott tehát ekkortól kezdve igényelhetik az állami átalánynyugdíjat, amelynek az összege mindenki számára azonos. (Ebben az országban az állami nyugdíj a nyugdíjalapnak csak az egyik összetevője).
Ha viszont valaki úgy dönt, hogy ezt a nyugdíjat nem igényli, hanem tovább dolgozik, akkor kétféle szempontból is jól jár: egyrészt megszűnik a járulékfizetési kötelezettsége, másrészt pedig növeli a majdani nyugdíjalapját: 9 hetente 1%-kal lesz magasabb az összeg, amit majd igényelhet.
De sok más ország is hasonlóan gondolkodik: Hollandiában 2022-től már több mint 66 éves és 7 hónapos életkorig kell dolgozni, Franciaország jövőre lépi meg ugyanezt, Dánia pedig 2030-ra fokozatosan köti majd a 68. életév betöltéséhez a nyugdíjba vonulás időpontját.
Ausztriában 2033-ra fogják elérni, hogy minden állampolgár 65 évesen mehessen nyugdíjba – náluk ugyanis a nem közalkalmazotti jogviszonyban dolgozó nők számára ez a korhatár alacsonyabb volt.
Ausztria emellett remekül alkalmazza a speciális korhatár előtti nyugdíj intézményét, megteremtve ezzel a rugalmas nyugdíjba vonulás lehetőségét. A meghatározott biztosítási idővel rendelkezők kérhetik a nyugdíjba vonulás lehetőségét a tényleges korhatár betöltését megelőző 3 évvel. A nyugdíjukat ilyenkor ugyanakkor levonás terheli. Amennyiben viszont valaki inkább tovább maradna munkában, azt is megteheti: erre vonatkozóan semmiféle korlátozás nincs.
Hazánkban 2022-től a férfiak és a nők is egységesen a 65. életévük betöltése után mehetnek nyugdíjba. Ugyanakkor 2020. július 1-jétől a nyugdíj mellett dolgozóknak nem kell járulékot fizetniük. Ez a nyugdíjuk összegét nem befolyásolja, hiszen járulékmentes jövedelemszerzésről van szó, a nettó bérük viszont jóval magasabb lesz. De a nyugdíjast alkalmazó munkáltató is jól jár, ugyanis mentesül a szociális hozzájárulási adó (szocho) megfizetésének kötelezettsége alól.
Elemzők szerint azonban az Európában jelenleg zajló átalakulás még csak az első nyugdíjkorhatár-emelési ciklust jelenti, számítanunk kell majd egy második hullámra is, és egyáltalán nem kizárt az, hogy a nyugdíjkorhatár előbb-utóbb eléri majd a 70–72 évet.
A nyugdíjrendszerek jövedelemfenntartó képességének javítása, a nyugdíjak finanszírozásának reformja
A nyugdíjak fenntarthatóságának másik lehetősége, ha a jelenlegi felosztó-kirovó rendszert átalakítják. Számos jól működő és kreatív megoldást lehet erre találni.
A holland nyugdíjrendszer évek óta a legstabilabbnak, legeredményesebbnek tartott rendszerek közé tartozik. Három alappillérű megoldásuk abban áll, hogy a felosztó-kirovó rendszert kombinálják egy munkáltatói és egy egyéni befektetési rendszerrel. Az állami nyugdíj a befizetett nyugdíjjárulékok alapján jár, és ezt egészítik ki azok a munkáltatói, kollektív nyugdíjalapok, amelyekben a munkáltatónkkal kötött szerződés alapján tudunk belépni. Ezeket a munkáltatók törvényi kötelezettsége biztosítani, és nyugdíjpénztárak vagy biztosítótársaságok kezelik őket. A havonta befizetett járulékok kerülnek nyugdíjalapokba, és azok befektetési hozamaiból fizetik ki a jelenlegi és jövőbeli nyugdíjasok járulékait is. És bár ezek a nyugdíjpénztárak egy adott vállalathoz vagy iparághoz kapcsolódhatnak, törvény írja elő azt is, hogy jogilag és pénzügyileg függetlennek kell maradniuk és nonprofit szervezetekként kell működniük.
Ezt az irányt erősítené egy radikális reformmal Németország is. A tervek szerint itt maga az állam fog majd a tőkepiacra lépni, méghozzá egy 10 milliárd eurós nyugdíjalappal. Ez szokatlan és merész, de minden bizonnyal szükséges vállalás, hiszen az eddigi gyakorlat szerint a németek alapvetően konzervatívak voltak a tőkepiaci jelenlétet illetően, szemben a norvég vagy svéd gyakorlattal, ahol az állami alapok aktívan kereskednek a nyugdíjtartalékok megerősítésére – nagyon komoly eredményekkel.
Az egyéni felelősségvállalás szerepe
Hogy egy ilyen helyzetben mit tehet az egyén? Megtakarít, megtakarít és megtakarít. Régi bölcsesség, hogy akkor kell a leginkább félretenni, amikor úgy gondoljuk, nincs miből. Pénzügyi elemzők szerint korunkban az egyéneknek kétszeres hangsúlyt kell fektetniük arra, hogy hogyan és mennyit takarítanak meg a nyugdíjas éveikre.
Ahhoz, hogy nyugdíjas éveinket anyagi biztonságban tölthessük, elengedhetetlen az öngondoskodás. Sok európai országban éppen ezért segítik a munkáltatók az alkalmazottaikat a nyugdíjcélú takarékoskodásban.
Egyéni felelősségvállalásra ösztönöz szinte minden kompetens kormányzat, az Egyesült Királyságtól kezdve – ahol az egyéni nyugdíjalapoknak több évtizedes hagyománya van – Németországon át Horvátországig, annak ellenére, hogy ez a feladat hálátlan, hiszen a jelenlegi stabilan jövedelmező nyugdíjrendszerhez szokott, ebben szocializálódott lakosságban erre van a legkisebb hajlandóság.
Hazánkban az öngondoskodás mértéke még messze az átlag alatti – sajnos az elmúlt időszakban (pont az állami ellátórendszer sajátosságaiból adódóan) az állam szinte kizárólagos gondoskodó szerepéhez szokott hozzá az átlag állampolgár.
Pedig a jó példa előttünk van: a már emlegetett, töretlenül sikeres holland rendszer harmadik pillérét éppen az egyéni nyugdíjtermékek alkotják. Ezzel főként az egyéni vállalkozók, illetve az olyan iparágban dolgozók élnek, ahol nincs kollektív nyugdíjalap – óhatatlanul felmerül a párhuzam a hazai katások és minimálbéresek többmilliós rétegével. A holland egyéni vállalkozók önállóan vásárolnak és kezelnek nyugdíjcélú termékeket: biztosításokat, befektetéseket, részvényeket, ingatlanokat, miközben a jól kiépült szolgáltatási csomagokhoz számos adókedvezményt vehetnek igénybe.
Összességében elmondható, hogy a nyugdíjbiztosítók kritikus szerepet játszanak a globális nyugdíjbiztonság megteremtésében, hiszen megalapozott befektetési döntéseik hosszú távon stabil, kiszámítható jövedelmet biztosítanak a kedvezményezettek számára.
Egyéni és közösségi felelősségvállalás a jövő nyugdíjának kulcsa
Fontos még megemlíteni, hogy habár a nyugdíj finanszírozásának terhei egyre inkább az egyénekre hárulnak, nagyon sok európai országban a munkáltatók is segítik a munkavállalókat a megfelelő nyugdíj-megtakarítási cél elérésében.
Itt kulcsfontosságú stratégiai lépés az automatikus – vagy épp kötelező jellegű – beiratkozás: amennyiben az adott vállalatnál vagyunk alkalmazásban, egyúttal belépünk annak magánnyugdíjpénztárába is. De emellett a megfelelő hozzájárulások is segítik a részvétel ösztönzését, valamint elemzők kutatásai szerint a munkahelyen kínált befektetési formák is előmozdíthatják a részvételt.
Emellett érdemes elgondolkodni a nyugdíjcélú megtakarítások felhasználásának rugalmasabbá tételén is. Az esetek többségében az így összegyűjtött pénzhez ugyanis nem (vagy csak durva szankciók árán) nyúlhatunk hozzá, amikor elértük a nyugdíjkorhatárt – hiszen épp a hosszú időtáv miatt lehetséges a számlánkon történő tőkefelhalmozás.
A világjárvány azonban ezt a szabályt is felülírta: erre adott válaszul 15 ország enyhített ezen a szabályozáson, lehetővé téve, hogy az egyének pénzt vegyenek ki nyugdíjcélú megtakarításaikból a kieső jövedelem pótlására. Így cselekedett Ausztrália és Kanada, az USA, kontinensünkön pedig Izland, Dánia, Finnország, az Egyesült Királyság, Franciaország, Portugália, Spanyolország és a szomszédos Szlovákia is.
Magyarország is próbálkozott azzal, hogy a nyugdíjrendszer állami pillérét kiegészítse egy másodikkal: a magánnyugdíjpénztár (MANYUP) intézménye arra lett volna hivatott, hogy a munkavállalók befizetett járulékának egy részét egy saját névre szóló egyéni számlára csoportosítsa, ám ez a próbálkozás végül 2011-ben tragikus véget ért.
Jelenleg tehát nem marad más lehetőségünk, mint az öngondoskodás. De van egy jó hírünk is: az egyéni nyugdíjcélú megtakarításainkat komoly állami támogatással (az éves befizetések után 20%-os adó-visszatérítéssel) ösztönzi a kormány. Ennek három formájából választhatunk: köthetünk nyugdíjbiztosítást, lehetünk önkéntes nyugdíjpénztári tagok (ÖNYP), valamint nyithatunk nyugdíj-előtakarékossági számlát (NYESZ).
A jövő jólétének alapjait most van lehetőségünk lerakni, és sajnos a nem-döntéssel, a halogatással is döntünk: egy kiszolgáltatottabb, bizonytalanabb jövő irányába.
Kérjen ingyenes nyugdíj tanácsadást és tudja meg, hogy Önnek személyre szabottan melyik a legjobb megoldás!
